Szexbotrány, melegorgiák, gyilkosság: megint a Vatikánra figyel a világ

gyilkosság szexbotrány pedofil pap Olaszország szex orgia homoszexualitás Vatikán Róma fajtalankodás botrány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Könnyű erkölcsök: szexbotrányok, melyek megrengették a brit királyi palota falait az elmúlt 20 évben című cikkünkben csokorba szedtük már, milyen úri csetepaték kísérték végig a család elmúlt évtizedeit. Most azonban Angiától távol, a Vatikánban áll a bál orgiák, fajtalankodás és gyilkosság miatt. Irány tehát Olaszország!

Április első hetében botrány rázta meg a Vatikán ősi falait. A középpontban egy pap áll, akit a hírek szerint azért távolítottak el a hivatalából, mert az interneten szerzett magának szexpartnereket, valamint melegorgiák rendezésében is benne volt a keze - tájékoztat az Independent.

Forrás: Thinkstock

A történelem legbotrányosabb pápái:

Amikor XVI. Benedek pápa bejelentette lemondását, azok figyelme is a Vatikán felé fordult, akiket egyébként kevéssé foglalkoztatnak a vallás kérdései. Ez persze érthető volt akkor, hiszen mindössze egyszer történt ilyen, az is nyolcszáz évvel ezelőtt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy eseménytelenül telt a pápaság története, sőt: bőven akadtak nem mindennapi, botrányos esetek a Vatikánban. A Life.hu korábbi cikkében ezeknek járt utána. Írásunkat ide kattintva érheted el.

A lap az olasz Corriere del Mezzogiornóra hivatkozva azt írta, hogy az 50 éves atyát azzal vádolják, párhuzamosan több egyházi személlyel is erotikus viszonyt folytatott, továbbá a Facebookon ismerkedett össze olyan férfiakkal, akikkel később orgiákon vett részt. Úgy tudni, ezeken a csoportos szexrendezvényeken a svájci gárda bizonyos tagjai is részt vehettek.

Lapinformációk szerint a Vatikán szóvivője egy olasz újságban fejezte ki sajnálkozását és döbbenetét az eset kapcsán. Nem ezt volt az első, és vélhetően nem is az utolsó eset, amikor a Vatikán szabadkozni kényszerült. 2014 januárjában például az ENSZ előtt kellett magyarázkodniuk egy pedofilügy miatt. Az Origo korábbi cikke szerint a Vatikán hosszú idő után először akkor kényszerült nyilvános állásfoglalásra a katolikus egyház szexuális visszaélései miatt.

Forrás: Thinkstock

"Soha, semmilyen körülmények között nem igazolhatók a gyerekekkel szemben elkövetett szexuális visszaélések" - ismerte el akkor Silvano Tomasi apostoli nuncius Genfben, az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának meghallgatásán. Akkor elsősorban azon vádak alól kellett tisztázniuk magukat, amelyek szerint éveken át lehetővé tették több ezer gyerek megerőszakolását azáltal, hogy megvédték pedofil papjaikat és saját hírnevüket az áldozatok kárára.

A pedofíliával vádolt nuncius:

A lengyel Josef Wesolowski egykori nuncius a nyolcvanas évektől a vatikáni diplomáciában dolgozott. 2008-2013 között a Dominikai Köztársaság fővárosában, Santo Domingóban vezette a nunciatúrát. 2013 nyárán Ferenc pápa hívta vissza tisztségéből, méghozzá pedofíliavádak miatt. Az egykori pap számítógépén ugyanis több mint százezer, gyermekekről készített pornográf fotót és videót találtak. Az ügyről itt találsz bővebb információkat.

Természetesen most sem lehet nyugta a Vatikánnak, a papi orgiák mellett egy gyilkosság gyanúja miatt is főhet a fejük. Úgy hírlik, ebben az ügyben egy dél-olaszországi szerzetes érintett. 2014-ban ugyanis egy kápolnánál találták meg az 50 éves Guerrina Piscaglia csontjait. Vélhetően az atya végzett a nővel, akivel viszonya, valamint egy közös gyermekük is lehetett.

Forrás: Thinkstock

Ezek voltak az elmúlt évek legemlékezetesebb botrányai:

A Vatikán magányos rabja
Bár a Vatikánban hússzor több az egy főre eső bűncselekmény, mint Olaszországban, a miniállamban egyáltalán nincs börtön, így 2013-ban komoly fejtörést okozott a hatóságoknak, hogy mit kezdjenek a pápa titkainak kiszivárogtatása miatt elítélt Paolo Gabrielével. A Vatikán ilyenkor rendszerint külföldi börtönbe küldi a bűnözőit, ebben az esetben azonben nem akarták az olaszok kezébe adni az egykori komornyikot, mert féltek, hogy újabb vatikáni titkokat fecsegne ki. Az ügyről itt írt korábban az Origo.

Meleg papok a szaunában
Nemcsak a pápaválasztás, hanem egy titkosított piros dosszié is lázban tartotta a konklávéra készülő bíborosokat 2012-ben. Úgy tartották, a fülledt történeteket rejtő pápai széf és a háromszáz oldalas dokumentum fontos szerepet játszik majd a pápaválasztáson, mert minden bíboros azt akarja tudni, hogy ki szerepel benne. Mindeközben a Vatikánnak az is komoly fejtörést okozott, hogy a férfi prostituáltakkal szórakozó papok mindig könnyű célpontjai a zsarolásnak.

"A homoszexualitás időzített bombaként ketyeg a katolikus egyházban" - foglalta össze egy volt dominikánus szerzetes a korábbi sajtótalálgatások lényegét a Vatikán sötét ügyeiről. A homoszexualitását ma már nyíltan vállaló Mark Dowd a CNN-nek akkor arról beszélt, hogy miközben a katolikus egyház eredendően elítéli az azonos neműek kapcsolatát, addig "tudjuk, hogy a szemináriumokat és a papságot választók legalább fele, ha nem az ennél is nagyobb hányada meleg".

2007-et írtunk például akkor, amikor a vatikáni Kúria egy magas beosztású főtisztviselője, Tomasso Stenico prelátus könnyelműen belesétált az egyik olasz televízió csapdájába. Rejtett kamerával ugyanis lefilmezték, ahogyan egy online, meleg chatszobában megismerkedik egy férfival, majd felviszi a vatikáni lakásába. De a pápa protokollfőnökéről, Angelo Balducciról is kiderült, hogy egy prostitúciós hálózat szolgáltatásait vette igénybe. A cikk itt folytatódik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.