40 év után kap péniszt a férfi – végre elvesztheti szüzességét

Forrás: Thinkstock -
pénisz műtét szüzesség orvos sérülés baleset Súlyos bionikus működés merevedés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mohammed Abad hatéves volt, amikor egy szörnyű balesetben szinte teljesen összeroncsolódott a férfiassága. Azóta használni sem tudta megfelelően. Most azonban teljes értékű férfi lett belőle.

A 43 éves férfit elütött egy autó kiskorában, amelynek következtében nagyon súlyos sérüléseket szenvedett. A csonttörések mellett pénisze is majdnem teljesen odaveszett a balesetben. „Számtalan műtéten estem át, mire az orvosoknak úgy ahogy, sikerült pótolniuk a hiányt. Csakhogy a szerv ezek után egyáltalán nem úgy működött, mint ahogy szerettem volna” – nyilatkozta a férfi, aki elhatározta, hogy előbb-utóbb mindenképpen rendbe hozatja szerszámát: „Mikor nagyobb lettem, elhatároztam, hogy kerüljön bármibe is, csináltatok magamnak egy olyan péniszt, ami működik is.”

Forrás: Thinkstock

A férfit Londoban operálták meg, ahol egy úgynevezetett bionikus péniszt kapott. „A merevedés gombnyomásra működik és egy másik gomb hatására szűnik meg. Egy pillanat az egész” – mondja Mohammed, aki alig várja, hogy megfelelő párra találjon, akivel végre ezt is kipróbálhatja.

Péniszesztétika: Kinek kell egy tökéletes farok bunkó pasival? (18+)http://www.life.hu/intim/20150824-peniszesztetika-kinek-kell-egy-tokeletes-farok-bunko-pasival-a-nagy-kiment-a-divatbol.htmlJenny McCarthy, a MTV egykori műsorvezetője egy interjúban intim titkokat fecsegett ki házaséletéről, egyúttal azt is elárulta, hogy férjének, Donnie Wahlbergnek van a legszebb pénisze, ami tökéletesen illik a puncijába. Arról nincsenek információink, hogy a szőke bombázó milyen esztétikai szempontok alapján ítélte meg párja nemes testrészét, azt azonban tudjuk, hogy a nők milyen hímtagra vágynak - nem olyanra, amire gondolsz!IntimThinkstockJól látjuk? Monique Covet épp egy díszkútba pisil?http://www.life.hu/intim/20150824-monique-covet-epp-egy-diszkutba-pisil.htmlMi folyik ezen a képen? Reméljük, nem pisi.Intim--Johnny Depp lánya Miley Cyrus csajával nyomul - Vajon mi van közöttük?http://www.life.hu/intim/20150824-miley-cyrus-csaja-a-vilagsztar-johny-depp-lanyaval-enyeleg.htmlA botrányhősnő több mint egy hónapja a Victoria's Secret modellel, Stella Maxwellel jár, aki egy igen túlfűtött fotózáson vett részt a Johnny Depp lányával.IntimOrigoA pornó tényleg befolyásolja az ágyban töltött perceket?http://www.life.hu/intim/20150824-a-porno-nagyban-befolyasolja-a-fiatalok-szexualis-szokasait.htmlA pornóipar létezése óta folyamatosan fönnáll a kérdés, hogy vajon az erotikus filmek egészségesek, vagy károsak-e a szexualitásunkra. Úgy tűnik, erre 2015-ben sem kapunk választ. IntimThinkstockNem különösebben viseli meg válása a híres énekesnőt: Levette a jegygyűrűjéthttp://www.life.hu/intim/20150824-gwen-stefani-enekesno-valasa-utan-levette-a-gavin-rossdale-tol-kapott-jegygyurujet.htmlMindössze a gyűrűje hiánya emlékeztette a lesifotósokat arra, hogy néhány hete a No Doubt énekesnője és Gavin Rossdale bejelentette: véget ért házasságuk. Intim--Hosszú Katinka és férje, Shane így ünneplik évfordulójukathttp://www.life.hu/intim/20150822-hosszu-katinka-es-shane-tusup-hazassagi-evforduloja.htmlMáltai hosszú hétvégével lepte meg második házassági évfordulójuk alkalmából Hosszú Katinkát férje, Shane Tusup.Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.