Így lesz a kar bőréből pénisz, a szeméremajkakból herezacskó: Minden, amit tudni akartál a nemváltásról (18+)

kim kardashian nemváltás Caitlyn Jenner
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Először akkor került az újságok címlapjára, amikor 1976-ban a montreali olimpián aranyérmet nyert tízpróbában, most pedig drámai átalakulásátólhangos a világsajtó. Kim Kardashian mostohaapja végérvényesen Caitlyn Jennerré változott, és a Vanity Fair júliusi címlapján a transznemű közösség nagyköveteként debütált.

Bruce Jenner története napjainkban szinte az egész világot foglalkoztatja, egyúttal sok aktuális kérdést feszeget. Miért akar egy férfi nő lenni, vagy fordítva? Kit nevezünk transzszexuálisnak? Hogyan történik a nemi átalakító műtét? Dr. Tizedes György plasztikai sebész segítségével jártuk körbe ezt a fontos témát.

Férfiolimpikonból transznemű szupersztár

2015 áprilisában Bruce Jenner az ABC News riporterének adott exkluzív interjút nemi átalakulásáról, és jó pár titkot elárult magáról. Például kiderült, hogy a 80-as években több hormonkezelésen esett át, úgy érzi, hogy átverte mindhárom feleségét, és korábban többször is felmerült benne az öngyilkosság gondolata.

Az 1976-os montreali olimpián Bruce Jenner a dobogó tetején aranyérmét ünnepli. 2015-ben Caitlyn Jennerként a Vanity Fair címlapján pózol a világhírű fotóművész, Annie Leibovitz kamerája előtt. Forrás: AFP, Instagram/caitlynjenner

A többórás interjúban az egykori olimpikon Diane Sawyernek részletesen mesélt azokról a belső feszültségekről, amik végigkísérték egész életét egészen a közelmúltig, amikor a világ előtt is bátran felvállalta önmagát. „Üdvözöllek Caitlyn világában. Alig várom, hogy megismerjétek/jetek”- írta a transznemű szupersztár Twitter oldalán”, és üzenetével Guinness-rekordot döntött, hisz alig 4 óra alatt 1 millió követője lett, ezzel megelőzte Barack Obama amerikai elnököt a népszerűségi versenyben.

Idegen testbe zárva

A valóságshow-hős helyzete nem egyedi, hiszen a világon rengetegen küzdenek azzal a problémával, hogy rossz testbe születtek. A becslések szerint 100.000 emberből 3-5 transznemű (angolul transgender) és azokra az egyénekre használják, akiknek nemi azonosságtudata eltér a születéskor megállapított biológiai nemüktől. Ezen a ponton célszerű tisztázni a fogalmakat - mondta Dr. Tizedes György, a Da Vinci Magánklinika plasztikai sebészetének vezetője a Life.hu-nak, majd elmagyarázta, hogy miben mutatkoznak meg a különbségek.

Interszexuális állapotról a két nemi kromoszóma (nőknél XX, férfiaknál XY) bárminemű malpozíciója esetén beszélhetünk - az illetőnek lehetnek férfi és női biológiai jellemzői is egyszerre -, míg a hermafroditizmus veleszületett rendellenesség és kétneműséget jelent. A transzszexuálisokat gyakran összekeverik a transzvesztitákkal, holott utóbbiak esetében arról van szó, hogy nekik nincs problémájuk a biológiai nemükkel, de az ellenkező nem ruháit viselik. A közismert plasztikai sebész hozzáfűzte, hogy az átlagember számára érthetetlen és felfoghatatlan a transzneműek helyzete, és a velük kapcsolatos információik is jórészt tévesek, holott a közhiedelemmel ellentétben a transznemű személyek nem félreneveltek, nem betegek, nem megrontottak, legfőképpen nem homoszexuálisok.

Bruce Jenner feleségével és gyermekeivel 2000-ben, majd 15 évvel később Caitlyn Jenner már sminkben utazik. Forrás: AFP, Instagram/caitlynjenner

Az ő esetükben arról van szó, hogy genetikailag fiúnak vagy lánynak születnek, de gondolataikban az ellentétes nemű nem jellemvonásait hordozzák, és testük-lelkük összehangolása érdekében vállalják a fizikai beavatkozásokat is.A transznemű identitás nem nevezhető betegségnek, és csak annyiban tekinthető rendellenességnek, hogy nem átlagos gondolkodásmódra utal. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy normális része az emberi sokszínűségnek – folytatta gondolatait Dr. Tizedes György.

Bűntudat, pánik, harag

A jelenlegi kutatások is azt igazolják, hogy a nemi identitástudat 3-5 éves korra alakul ki, a transznemű gyermekek gyakran ebben az életkorban próbálják kifejezésre juttatni a születéskor azonosított nemükkel szembeni diszkomfortérzetüket, például a játékban vagy az öltözékben.

Ha egy kisfiú szereti a rózsaszín ruhákat, vagy egy kislány babázás helyett inkább autókat tologat, még nem jelenti azt, hogy transzneműként fog felnőni. Ám ha a gyermek hosszabb ideig és kitartóan a másik nemként azonosítja magát, nem valószínű, hogy a későbbiek során változtatni fog ezen a véleményén. Fontos tudni, hogy a gyermek bármely életkorban, akár a felnőttkorig érezhet másként nemi identitásáról vagy annak kifejezéséről.

Bruce Jenner 2006-ban feleségével, 2015-ben pedig Caitlyn Jennert sminkelik egy fotózásra. Forrás: AFP, Instagram/caitlynjenner

A bűntudat, a pánik, a harag, a szomorúság, a félelem és az értetlenség tipikus szülői reakció, ezért is van szükség mind a családnak, mint a transzszexuális egyének támogató csoportokra, képzett szakemberekre, terapeutákra, akik hatékonyan segíthetnek e rendkívül nehéz élethelyzet kezelésében.

A közvélemény stigmatizálja a transzszexuálisokat

A transznemű emberek életminőségének javítása általában nemi átalakító műtétek révén lehetséges, addig totális testképzavarban szenvednek - ebben az időszakában gyakori nálunk az öncsonkítás vagy az öngyilkossági kísérletek.

A nemzetközi protokoll értelmében a nemi átalakító műtétre 18 éves kor után kerülhet sor, ám 16 éves kortól egyéni kérésre hormonkezelés is indítható.

Dr. Tizedes György a Life.hu-nak adott interjúban elmondta, hogy a közvélemény stigmatizálja és betegnek tartja a transzszexuálisokat, ezért nekik, szakembereknek az a fő feladatuk, hogy felhívják a társadalom figyelmét a kirekesztés bármely formája ellen, továbbá segítséget nyújtsanak ahhoz, hogy ezek az emberek másokhoz hasonlóan teljes életet élhessenek.

2012-ben Bruce Jenner egy golf versenyen, 2015-ben Caitlyn Jenner rózsaszín köntösben várja, elkészüljön a frizurája. Forrás: AFP, Instagram/caitlynjenner

Bár hazánk liberálisnak mondható a névváltoztatás tekintetében, a támogatást illetően kevésbé. A neves szakember arra is kitért, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) csak részben finanszírozza a nemi átalakításhoz szükséges orvosi beavatkozásokat, és a műtét teljes ára a szükséges vizsgálatokkal együtt nagyságrendileg 4-5 millió forintra tehető. És ezt nem mindenki tudja vállalni.

Mostantól apunak vagy anyunak hívjalak?

Úgy tűnik, hogy ez a téma nem csak a Kardashian-Jenner családot foglalkoztatja, egy internetes fórumon a transznemű szülőknek is feltették ezt a kérdést. "A fiam 4 éves volt, amikor elkezdtem a hormonkezeléseket. Hagytam, hogy ő maga döntse el, milyen néven szeretne szólítani. Az apu mellett döntött, és másfél év elteltével még mindig így hívott. Ez egy kicsit kínos volt mások előtt, különösen a medencénél, de nem hagytam, hogy a társadalom megrontsa a kapcsolatunkat. Azt mondtam neki, hogy ha később meggondolja magát, és Amynak szeretne szólítani, vagy más néven, az is teljesen rendben van" - írta az egyik felhasználó.

Nemváltás: hogyan történik pontosan?

Mi Pécsett centrumként működünk, és az operáció előtt a transzszexuális bizottságunk dönt arról, hogy az illető valóban transzszexuális-e. A több lépcsőből álló műtétsorozathoz szakorvosaink véleménye, illetve különböző vizsgálatok elvégzése szükséges – fogalmazott a plasztikai sebész, majd hozzátette, hogy az operációk típusai, ahogyan az esetek is sokfélék lehetnek.

Dr. Tizedes György betegei között vannak olyanok, akinél csak részműtét elvégzésére került sor, míg mások teljes rekonstrukciós procedúrán estek át, de az is gyakori, hogy valaki „elkallódik” útközben. "FTM (Female-to-male/nőből férfi) típusú műtétek esetében általában eltávolítjuk az emlőket, majd metoidioplasztikát (a klitorisz szöveteiből pénisz kialakítása) vagy phalloplasztikát végzünk (az alkar bőrszöveteiből pénisz, a szeméremajkak bőrszöveteiből herezacskó képzése). Néha meghosszabbítjuk a húgycsövet is, ha a beteg azt akarja, hogy képes legyen állva pisilni.

Az MTF (Male-to-female/férfiból nő) típusú műtétek során eltávolítjuk a heréket és a péniszt, majd egy ülésben képezünk hüvelyt, külső kisajkat, húgycsövet, klitoriszt, és ha szükséges, második lépésben szilikon implantátumot ültetünk be. A harmadik fázisban kivesszük az ádámcsutka elülső részét, és ha az illetőnek túl erős a férfi karaktere, akkor sor kerül az arc, az állcsont és az orr plasztikájára, valamint a testfelület tartós szőrtelenítésére is.

Apák napi köszöntés a Jenner-Kardashian-West családban. Forrás: Instagram/caitlynjenner

Összességében elmondható, hogy az MTF műtét általában olcsóbb, de mindkettő rendkívül bonyolult és költséges orvosi eljárás. Az átoperált páciensek folyamatos utógondozása sem elhanyagolható, és rendkívül fontosnak tartom a tapasztalt szakemberek szerepét az új életre való átállásban”- zárta gondolatait Dr. Tizedes György.

Megkérdeztük a témáról a Life.hu szexuálpszichológus és tanácsadó szakpszichológus szakértőjét, Győri Szilviát is, aki azt mondta, hogy a transzszexuális emberek esetében lényeges kérdés, hogy sor kerüljön-e nemi átalakító műtétre.

"Ilyenkor kiemelkedően fontos, hogy alapos vizsgálat és pontos diagnózis előzze meg az orvosi beavatkozást, hiszen egy ilyen típusú műtét hatalmas felelősséggel jár, már csak azért is, mert ha nem válik be, nem megvalósítható a folyamat visszafordítása. Nem véletlen tehát, hogy az alapos vizsgálattal megállapított diagnózist több lépcsőből álló kezelés követi, így az átalakulás évekig eltart, mindemellett pedig nagyon költséges.

Napjainkban egyre többen elégedetlenek biológiai nemükkel, viszont közülük sokan nem igényelnek bármiféle orvosi beavatkozást, hanem úgy élnek, mint a másik nem tagjai. Egy elfogadó családban, környezetben ezt sokkal egészségesebb lelkiállapotban tehetik meg, hiszen nem kell titkolózniuk, elköltözniük, bujkálniuk, és sem szégyenérzet, sem megbélyegzés nem nyomasztja őket. Szexuális orientáció szerint a transzneműek is lehetnek heteroszexuálisok, biszexuálisok vagy homoszexuálisok. Csak náluk nehezebb megtalálni a pontos besorolást, hiszen ha egy transznemű férfi a férfiak iránt vonzódik, akkor homoszexuálisnak tűnik, de valójában nőnek tartja magát, így a heteroszexuálisok táborát erősíti.

Ez történik, amikor a nem jó "miértet" kezelitekhttp://www.life.hu/intim/20150901-pilat-gabor-ez-tortenik-amikor-egy-kapcsolatban-a-nem-jo-miertet-kezelik-a-felek.htmlElőfordul, hogy két embernek problémája van egymással, kialakul kettejük között egynézeteltérés. Ha valami úton-módon megtalálják a probléma gyökerét és azt jól kezelik, akkor azt tapasztalják, hogy ez a probléma egy szempillantás alatt megoldódott.IntimThinkstockHoppá! Közös szelfit lőtt az überszexi Gigi Hadid és Lewis Hamiltonhttp://www.life.hu/intim/20150830-gigi-hadid-es-lewis-hamilton-kozos-szelfit-lott.htmlA Forma-1 kétszeres világbajnokánál nem is lehet követni, hogy éppen kivel múlatja az idejét. Nicole Scherzinger után feltűntek mellette a Jenner-lányok, aztán Rihanna is, most meg Gigi Hadiddal pózol.IntimOrigoSzent ég! Majdnem kiposztolta a csúnyáját Miranda Kerrhttp://www.life.hu/intim/20150829-miranda-kerr-modell-majdnem-kiposztolta-a-csunyajat-az-instagramra.htmlIjedten kattintottunk a gyönyörű modell, Miranda Kerr Instagram oldalára. Első látásra ugyanis úgy tűnt, a szépség többet mutat meg magából a kelleténél.IntimDurva! Nőgyógyászati kengyelből fotózta magát a sorozatsztárhttp://www.life.hu/intim/20150829-lena-dunham-nogyogyasznal-jart-instagram-oldalanak-tanusaga-szerint.htmlA Csajok című sorozat főszereplője és megálmodója mindig igyekszik valami realisztikussal sokkolni. Nos, ez megint sikerült neki.Intim--"Nem tudunk egymás nélkül élni" - Így mentette meg párkapcsolatát Rippel exfeleségehttp://www.life.hu/intim/20150829-megmentette-a-kapcsolatat-rippel-exfelesege.htmlÚgy tűnik, minden megpróbáltatást kibír Simó Vivien és párja, Laci párkapcsolata.IntimOrigoAz ágyban szajha, a konyhában tündér, amúgy úrinő - Na, persze!http://www.life.hu/intim/20150827-pilat-gabor-egy-no-legyen-szajha-az-agyban-tunder-a-konyhaban-es-urino-a-tarsasagban.htmlEgy nő legyen szajha az ágyban, tündér a konyhában és úrinő a társaságban? Esetenként persze a konyhában is lehet szajha...IntimThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.