7 tény, amit illik tudni a mellbimbókról

Forrás: Thinkstock -
mell mellbimbó cici bimbó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A mellbimbók varázslatos testrészek: orgazmusra képesek, rajtuk keresztül táplálkoznak a csecsemők, és még jól is néznek ki. Íme, néhány tény, amit illik tudnod a bimbikről.

Akár 5 centis átmérőjűek is lehetnek

Egy egyforintostól egészen egy nagyobb dió méretéig terjedhet egy mellbimbó mérete. Sőt, még nőni is tudnak, ha az ember elhízik vagy terhes lesz.

Forrás: Thinkstock

Hasonlítanak a csiklóra

A mellbimbó nem csak erogén zónái a nőknek, de kutatók azt is kimutatták, hogy mikor izgatják ezt a testrészt, épp olyan folyamatok játszódnak le az agyban, mint a csikló izgatásakor.

Néha három is lehet belőlük

Nem ritka, hogy három mellbimbóval születnek nők vagy férfiak. Ezek általában úgy néznek ki, mint az anyajegyek, és a test bármelyik részén feltűnhetnek.

Mindig "kráteresek"

Közelről nézve a mellbimbókon kis göröngyök, kráterek vannak, nem létezik olyan mell, amin nincsenek ilyenek.

Nem szeretik a konditermet

Bár az edzés szuperegészséges az egész testnek, de a bimbik nem élvezik a sportmelltartóban való dörgölőzést. Akár még vérezhetnek is, ha érzékenyebbek az átlagosnál.

Hirtelen kicsöppenhet belőlük egy kis tej

Több szoptató anya számolt be arról, hogy néha akkor is elcsöppen a tejük, ha nem a saját gyereküket etetik, csak az utcán sétálnak, és gyereksírást hallanak.

Az elváltozás rosszat jelent

Ha a színe, formája megváltozik, vagy bármi gyanús dolgot észlelsz a mellbimbódon, azonnal fordulj orvoshoz, mert ez jelzés lehet, hogy valami nincs rendben.

5 előjátékmóka, amit még tuti nem próbáltál, de kellene (18+)http://www.life.hu/intim/20151022-5-finom-elojatekmoka-amit-meg-tuti-nem-probaltal-de-kellene.htmlA szexben sokkal több van, mint maga a fizikai aktus, és nem szólhat arról, hogy "tedd be ide", aztán néhány perc múlva "húzd ki onnan". Ahhoz, hogy hosszú távon is szenvedélyes és kielégítő legyen a nemi életetek, elegendő időt és figyelmet kell szánni arra, hogy az odáig vezető utat is élvezzétek. IntimThinkstockFélmeztelenül vett búcsút a meleg szexpartnerkereső alkalmazástól Marc Jacobshttp://www.life.hu/intim/20151027-marc-jacobs-amerikai-divattervezo-felmeztelen-keppel-bucsuzott-el-a-meleg-tarskereso-applikaciotol.htmlAz amerikai divattervező egy félmeztelen fényképpel köszönt el a Grindr nevű okostelefon-alkalmazástól. Intim--Így próbálta megszívatni férje Katalin hercegnét - Videó!http://www.life.hu/intim/20151027-vilmos-herceg-feleseget-katalin-hercegnet-probalta-szivatni-a-bafta-dijatadon.htmlKatalin hercegnét a BAFTA díjátadón hívták fel a színpadra egy játék erejéig, amelyben férje, Vilmos herceg is tevékenyen részt vett. Intim--Kiderült! Az európai nők lépnek félre a leggyakrabbanhttp://www.life.hu/intim/20151026-egy-kutatas-szerint-az-europai-nok-lepnek-felre-a-leggyakrabban.htmlAz európaiak lépnek félre a leggyakrabban, míg az amerikaiak vállalják a legtöbb kockázatot a fogamzásgátlás terén – többek között ez is kiderült a DrEd.com nemzetközi kutatásából.Intim--El sem hinnéd, kivel tervezi esküvőjét Katie Holmes!http://www.life.hu/intim/20151025-katie-holmes-es-jamie-foxx-allitolag-eskuvot-terveznek.htmlSzárnyra kaptak a hírek, amelyek szerint Tom Cruise exneje, Katie Holmes esküvőt tervez. Állítólag hamarosan a kis Surival odaköltöznek új szerelme hatalmas birtokára. Intim--Variációk orgazmusra: 4 pasivadító szexpóz őszre (18+)http://www.life.hu/intim/20111110-szex-szerelem-parkapcsolat-szexpozok-amiket-a-pasik-imadnak.htmlSzeretnéd kényeztetni a pasidat, feldobnád a szexuális életeteket? Ezentúl részesítsd előnyben a férfiak kedvenc pozitúráit, meg fogsz lepődni, milyen könnyű a kedvükben járni... Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.