Gwen Stefani összejött a The Voice egyik zsűritagjával

Voice fotó Blake Shelton válás Gwen Stefani kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A világhírű énekesnő, aki éppen válófélben van, a hírek szerint nem sokáig siratta előző kapcsolatát. Leleplező fotók készültek róla és egyik kollégájáról, Blake Sheltonról. 

Korábban már több amerikai lap is megírta, hogy a két sztár között lehet valami, bár ők mindig cáfolták ezeket a híreszteléseket. Most viszont az E! News közölt néhány képet, amelyek Adam Levine buliján készültek. A felvételeken jól látható, hogy Stefani és Shelton ölelkeznek, illetve a countryzenész többször is megfogja az énekesnő fenekét.

Kattints ide a képek megtekintéseshez!

Forrás: AFP/Christopher Polk

A lap szerint a két híresség az egész hétvégét együtt töltötte, és a pár nappal később megrendezett partiba is együtt mentek. Állítólag az utóbbi időben különösösen sok időt töltöttek együtt, de nyilatkozni egyikük sem akart az ügyben. Az érdekesség viszont az, hogy mindketten ugyanabban az évben jelentették be a válásukat.

Tönkreteszi a férfiakat Halle Berry? Kitálalt a színésznőről exférjehttp://www.life.hu/intim/20151104-halle-berry-szineszno-exferje-david-justice-szerint-tonkreteszi-a-ferfiakat.htmlJavában zajlik Halle Berry és Olivier Martinez válása, mindeközben a színésznő exférje, David Justice úgy érezte, itt az alkalom, hogy végre tisztázza, milyen ember is valójában a volt felesége. Intim--Szexi ápolóként pózol Bencsik Tamara - Dögös fotó!http://www.life.hu/intim/20151102-bencsik-tamara-dogos-apolono-jelmezben-unnepelte-a-halloweent-foto.htmlA Megasztár egykori versenyzője halloweenkor egy ápolónő egyenruhájába bújt, mely láttán több kommentelő is megjegyezte, hogy szívesen lenne a betege. IntimOrigoÍme, a lány, aki meghódította Brooklyn Beckham szívéthttp://www.life.hu/intim/20151102-brooklyn-beckham-baratnoje-a-modell-sonia-ben-ammar.htmlItt az ideje, hogy megtanuljuk a 16 éves Sonia Ben Ammar nevét, mert a jelek szerint még sokat fogunk hallani róla. IntimOrigoHoppá! Cinthya Dictator anyaszült meztelenre vetkőzött: Fotó!http://www.life.hu/intim/20151102-cithya-dictator-fotoslany-meztelenul-pozolt-egy-szexi-foton-es-megmutatta-formas-feneket.htmlA fotóslányt ezúttal saját teste ihlette meg, és fekete-fehér aktképet lőtt magáról. Intim--5 szex előtti rituálé, amelyen minden pasi átesik a nagy találkozás előtthttp://www.life.hu/intim/20151102-hogyan-keszulnek-a-pasik-a-szexre-es-a-randikra.htmlMíg rólunk, nőkről mindenki tudja, hogy órákig tart, mire tökéletes ábrázattal állunk a lenyűgözésre váró férfi elé, addig a pasikról eddig csak sejteni lehetett, mi mindent vetnek be azért, hogy meghódítsák, esetleg ágyba is csalják kiszemeltjüket. Íme 5 dolog, amin a legtöbb pasi átesik a nagy találkozás előtt. Intim--Íme, a filmvászon legemlékezetesebb transzszexuális karakterei (18+)http://www.life.hu/intim/20151030-transz-a-kamera-elott-a-filmvaszon-legemlekezetesebb-transzszexualis-karakterei.htmlKegyetlen tréfa tud lenni az élettől, ha valakinek más a biológiai neme és a nemi tudata. Igazi drámai helyzet – a mozi pedig szereti a drámai helyzeteket és a nem mindennapi sztorikat. Összegyűjtöttünk egy csokorra valót azokból a filmekből, amelyek messzebb jutottak a témában a szörnyülködésnél és/vagy provokációnál.Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.