Buddhista szerzeteseknek közvetítettek kiskorú prostituáltakat: Lebuktak!

Forrás: AFP/Martin Oeser -
prostituált bűnszervezet prostitució
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kormányzati tisztviselőknek és buddhista szerzeteseknek is közvetített kiskorú lányokat az a hálózat, amelyet most számoltak fel a thai hatóságok. A gyanúsítottak akár húsz évet is kaphatnak.

A thai rendőrség felszámolt egy kiskorúakat foglalkoztató prostitúciós hálózatot, amely buddhista szerzeteseknek, valamint magas rangú katonai és kormányzati tisztségviselőknek nyújtott szolgáltatásokat - közölték pénteken rendőrségi források.

Illusztráció Forrás: AFP/Martin Oeser

A hálózat egy észak-thaiföldi nagyvárosban, Csiangmajban működött, és serdülő lányokat, többségében 13 éveseket szervezett be prostituáltnak. A hatóságok eddig 12 gyanúsítottat - kerítőket és visszajáró "ügyfeleket" - vettek őrizetbe. A helyi média értesülése szerint

az elfogottak között van egy buddhista kolostor volt apátja és egy korábbi magas rangú katonai tisztségviselő is.

A csiangmaji rendőrség emberkereskedelem elleni osztályának egyik illetékese nem erősítette meg az őrizetbe vettek számát, ugyanakkor az EFE spanyol hírügynökségnek telefonon elmondta, hogy közöttük van a város egyik buddhista egyetemének rektorhelyettese is, aki két nappal ezelőtt feladta magát.

Az ügyben még az év elején indult nyomozás, azután, hogy egy 13 éves lányt kiszabadítottak a kerítők kezéből. A rendőrséget a lány vallomása vezette el több kerítőhöz és a város bordélyházait rendszeresen látogató ügyfelekhez.

A gyanúsítottak akár 20 év szabadságvesztéssel is sújthatók a kiskorúakkal létesített nemi kapcsolat miatt.

A thai hatóságok 2014-ben 222 embert vettek őrizetbe kényszerprostitúcióval, vagy kiskorúak szexmunkába való beszervezésével kapcsolatos bűncselekmények miatt.

A tengerparti üdülőhelyeken virágzik a prostitúció Forrás: AFP/Stephen Shaver

A délkelet-ázsiai ország jól ismert a nagyobb városokban és a turisták körében népszerű tengerparti üdülőhelyeken megtalálható "piros lámpás negyedeiről", vagyis azokról a zónákról, ahol virágzik a prostitúció és más, szexiparral kapcsolatos üzlet - írja az Origo.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.