Kiforgatták Szinetár Dóra szavait?

Forrás: Facebook/ Szinetár Dóra -
Bereczki Zoltán válás Szinetár Dóra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A színésznő egy tévéműsorban a Bereczki Zoltánnal való házasságáról mesélt, ám úgy tűnik, a szavait alaposan kiforgatták. 

Nagyot robbant három éve Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán szakításának híre, ami szerint az ország álompárjaként emlegetett színész-énekes duó beadta a válási papírokat. Szinetár időközben harmadszor is megházasodott, hozzáment Makranczi Zalánhoz, míg volt férje szingliként habzsolja az életet - írja a Bors.

Forrás: Facebook/ Szinetár Dóra

Azóta sem beszéltek sehol a szakításuk valódi okáról, mindketten kölcsönös tisztelettel nyilatkoznak egymásról. Ezért is meglepő, hogy most Szinetár megtörte a csendet, és elárulta, miért váltak el. A napilap azt írja, meggyőződése, csak azért tartottak ki egymás mellett olyan sokáig, mert amikor magánéletük éppen válságba került, akkor a színpadon mindig újra egymásra találtak. Ennek ellenére többet álltak harcban egymással, mint békében.

A lap az ATV-n péntek este adásba kerülő Nő háromszor című műsorból idéz, ahol állítólag a műsorvezetőket is meglepték Szinetár szavai.

Ezt követően Bereczki Zoltánnak is feltették a kérdést, mit szól ahhoz, hogy a volt felesége szerint azért váltak el, mert miután felkapaszkodott a hátán, már nem volt rá szüksége.

Azóta a művésznő nyilvános Facebook oldalán kommentálta a híreszteléseket:

FONTOS!!! (Számomra)Kedves Mindenki! Döbbenten olvastam reggel a Bors Magazinban, ami az ATV Nő háromszor című adásá...

Szerző: Szinetár Dóra Official Fanclub, 2015. november 12.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.