Már a szakításban is segít a Facebook

Forrás: Facebook -
fotó Facebook címke szerelem státusz egyedülálló szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szakítani sosem könnyű, különösen a mai modern technika világában, amikor akarva akaratlanul is szembe jön velünk egy-egy megosztott fotó, egy-egy emlékfoszlány a közösségi oldalunkon. Ennek vetett most véget a Facebook. 

Egy szakítás után – ha nem akartunk szembesülni a ténnyel vagy éppen az újdonsült barátnő képével – egyszerűen letilthattuk vagy elrejthettük az idővonalunkon az expasink bejegyzéseit. Ez tűnt korábban a legegyszerűbb megoldásnak, ám ezek a funkciók nem törölték a közös címkézéseket a régi fotókon, vagy az egyéb virtuális emlékeket.

A Facebook most új segédet épített be a szolgáltatásba, amely akkor bukkan fel, ha megváltoztatjuk a kapcsolati állapotunkat. A segéd háromféleképpen limitálja a kínos pillanatokat: egyrészt beállíthatjuk, mennyit láthat a tevékenységünkből a volt barátunk, valamint azt, hogy mi mennyit látunk belőle, ezen kívül pedig megszabhatjuk, hogy mások milyen szinten érhetik el azokat a fotókat és egyéb tartalmakat, amelyeken még közösen voltunk megcímkézve.

facebook szakítás app Forrás: Facebook

Olyan megoldást akartunk fejleszteni, amely segít azoknak, akik épp nehéz időszakon mennek keresztül. Reméljük, ez segít a felhasználóknak a kapcsolataikat könnyebben, kényelmesebben és irányíthatóbban lezárni Facebookon.” – nyilatkozta Kelly Winters, a Facebook termékmenedzsere.

Ez az új funkció jelenleg csak az Egyesült Államokban érhető el, de a termékmenedzser bejelentése szerint hamarosan a világ minden pontján elérhetővé válik.

Upsz! Mihalik Enikő anyaszült meztelen - fotó http://www.life.hu/intim/20151107-mihalik-eniko-teljesen-meztelen.htmlHoppá! Mihalik Enikő bevállalta! Teljesen meztelenül mutatta meg magát.IntimOrigoVicces videó: férfiak gyümölcsökön mutatják meg, hogyan kell egy nőt kielégítenihttp://www.life.hu/intim/20151107-vicces-video-ferfiak-gyumolcsokon-mutatjak-meg-hogyan-kell-egy-not-kielegiteni.htmlNem tudjuk eldönteni, hogy sírjunk vagy nevessünk... Íme, egy videó, amelyet férfiak gyártottak férfiaknak arról, hogyan is kell kielégíteni egy nőt.Intim--5 dolog, ami azonnal feltüzeli a pasikathttp://www.life.hu/intim/20151107-5-dolog-ami-azonnal-feltuzeli-a-pasikat.htmlMi kell a férfinak? Mi jár a fejükben, amikor meglátnak egy nőt? Mi vonzza a tekintetüket? Most eláruljuk...IntimThinkstockFelfüggesztették a melleit kipakoló műsorvezetőthttp://www.life.hu/intim/20150926-felfuggesztettek-a-melleit-kipakolo-musorvezetot-enki-bracajt.htmlA hírolvasó a napokban azzal került be a hírekbe, hogy egy albán tévé hírműsorát igen lenge öltözetben vezette, ruhája csak részben takarta nem kicsi melleit. A nőt hamar megkereste a Playboy, ő pedig igent mondott egy fotósorozatra.Intim--Szexoldalon hirdetik Éden Milán szőke szerelmét - visszaéltek Niki fotóivalhttp://www.life.hu/intim/20150926-szexoldalon-hirdetik-eden-milan-szoke-szerelmet-visszaeltek-niki-fotoival.htmlSzexpartnerek csak neked. Rosszlányok, szexpartnerek, vidéki lányok, erotikus masszázs és erotika. Niki Valentine fotói egy szexuális szolgáltatásokat áruló oldalon tűntek fel. Éden Milán szőke szerelme állítja: a képeken valóban ő látható, ő azonban soha nem regisztrált az oldalon.Intim--Pókméreg lehet a természetes Viagrahttp://www.life.hu/intim/20150828-pokmereg-lehet-a-termeszetes-viagra.htmlA brazil vándorpók mérge olyan összetevőt tartalmaz, amivel tartós erekció érhető el – fedezték fel a szakemberek.Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.