Egymillió szó szükséges, hogy a férfi ágyba vigye a nőt

2016.01.18. 19:57

A férfiak udvarláskor mindent beleadnak, és a tetteket jobbára megelőzik a szavak. De nem is akármilyenek. Hajlamosak ritka, figyelemkeltő szófordulatokat használni, nem beszélve a kedves becézgetésekről, sőt, néha odáig ragadtatják magukat, hogy kedvenc versünkből idéznek. Mindezt persze nem ok nélkül teszik, hanem, hogy kiüssék a többi potenciális jelentkezőt, és elkápráztassanak minket nyelvi bravúrjaikkal.  

Dunbar és munkatársai (1997; idézi Miller, 2006) brit felnőttek beszélgetését tanulmányozva arra jutottak, hogy szociális témákat (Éva barátnőm férjhez ment, Pisti a másodikról új kocsit vett) a férfiak 55 százaléka, míg a nők 67 százaléka hozott szóba. Ennél érdekesebb, hogy szerintük a férfiak előszeretettel dicsekednek kapcsolataikkal (például hány felsővezetőt tudhatnak a baráti körükben), és jellemzően intellektuális témákat is ők dobnak be (gondoljunk itt a dicsőséges hadjáratoktól kezdve a századforduló festészetén át az aktuálpolitikai kérdésekig), pláne, ha hölgy is van a társaságban. 

Forrás: Thinkstock

Ezzel a szemben a nők kevésbé reklámozzák önmagukat csak úgy 

– jobbára akkor teszik, ha számukra érdekes pasi tűnik fel, és fogadják a közeledését. 

Mondjuk ki bátran: a férfiak párválasztáskor a szavak szintjén is páváskodnak – éppúgy, ahogy a hím pávák díszes, legyezőszerű farkukkal illegnek-billegnek a tojók előtt, hiszen tudják: a nő szívéhez a hosszú, színes tollakon (azaz kedves, cizellált mondatokon) keresztül visz az út. Aztán amikor már nyeregben érzik magukat, lelkesedésük – látszólag – alábbhagy, és fukarkodnak a szavakkal. 

Geoffrey Miller evolúciós pszichológus (2006) szerint ez nem is csoda, hiszen a férfi célja, hogy ágyba vigye a nőt. 

Úgy számol, hogy a fogamzásgátló gyógyszerek megjelenése előtt ehhez átlagosan három hónapra volt szükség. Ha a párok ez idő alatt naponta két órát beszélgetnek, és másodpercenként három szót ejtenek ki, akkor számítása szerint egymillió szó szükséges, míg a férfi végre a tettek mezejére léphet. 

Tehát ha az eddig beltéri elosztókról és kábeltípusokról cseverésző kollégánk egyre többször keres fel minket, hogy új órájával vagy épp mandzsettagombjával dicsekedjen, több mint gyanús. Ha pedig arra vetemedik, hogy királykék kabátunkra mutat: „Jé, ennek olyan a színe, mint a lapis lazulinak!" –felkiáltással, már egészen biztos, hogy hamarosan előáll a kérdéssel: „Légből kapott ötlet lenne, ha munka után meginnánk valamit?" 

Címkék:
  • havi
  • heti
  • napi

Ezt olvastad már?
10 / 0