Lehet, hogy te is melegnek születtél? A DNS-ed elárulja

Forrás: Thinkstock -
meleg kutatás gének DNS homoszexualitás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tudósok szerint 70 százalékos pontossággal működik az a DNS-teszt, amely elárulja, hogy homoszexuális-e az alany. Állítólag már a méhben kiszűrhető, ki fog később saját neméhez vonzódni.

A szakemberek már hosszú ideje tudják, hogy biológiai alapja van a szexualitásunknak, így talán nem is túl meglepő, hogy bizonyos gének elárulják, mi a helyzet. Brit tudósok szerint léteznek olyan DNS-hez kapcsolódó molekulasémák, amelyek megmutatják, homoszexuális-e az alany, egyelőre azonban még csak felnőtteken tesztelték a módszert, így nem tudni, működne-e gyerekek esetében is.

Forrás: Thinkstock

A tudósok csaknem 500 ikerpárt kérdeztek arról, hogy férfiakhoz vagy nőkhöz vonzódnak-e, továbbá hány szexuális partnerük volt eddig. Ezután arról faggatták őket, hogy mennyire illeszkedtek gyerekként a nemük szerint elvárt szerepekhez, illetve fiúkkal vagy lányokkal játszottak-e szívesebben.

Az egypetéjű és kétpetéjű ikrek válaszait összevetve Dr. Tuck Ngun, a Los Angeles-i University of California munkatársa a következőket mondta: "Legjobb tudásunk szerint úgy néz ki, hogy molekuláris markerektől függ a szexuális orientáció, ezért van az, hogy az egypetéjű ikrek szinte mindig egyforma szexuális orientációval rendelkeznek."

A King's College London munkatársai azt is megállapították, hogy a fiús lányoknak – függetlenül attól, hogy hetero- vagy homoszexuálisak-e – felnőttként több szexuális partnerük lesz, így ez a fiús gén sosem hal ki.

"Aljnövényzet nélkül nagyobbnak látszik a fa" - férfiak és az intim szőrzethttp://www.life.hu/intim/20160131-egyre-tobb-ferfi-torodik-az-intim-szorzetevel.html„Aljnövényzet nélkül nagyobbnak látszik a fa" – vallják a férfiak, akik közül egyre többen döntenek az intim szőrtelenítés mellett. IntimThinkstockNem játék: a merevedési problémák korai halálhoz vezethetnekhttp://www.life.hu/intim/20160131-az-erekcios-problemak-korai-halalhoz-vezethetnek.htmlÉrdemes odafigyelni az erekciós problémákra, mert ezek nem csak a hálószobában okozhatnak kellemetlen perceket, de a korai halált is előrevetíthetik. Akiknek gondjuk van az ágyban, 70 százalékkal nagyobb eséllyel halnak meg idő előtt, mint tettrekész társaik. IntimMihalik Enikő újra szerelmeshttp://www.life.hu/intim/20160131-mihalik-eniko-modell-facebookon-jelentette-be-szerelmet.htmlA Facebooknak hála pár napja már tudni lehet, hogy a gyönyörű magyar modellnek bizony új kapcsolata van. IntimOrigoMicsoda ajkak! Ilyen szexinek még nem láttad Palvin Barbit!http://www.life.hu/intim/20160131-palvin-barbri-dus-ajkai-szexi-szelfi.htmlA 22 éves világhírű magyar modell valószínűleg élete eddigi legdögösebb szelfijét készítette el a napokban. Intim--Harry herceg egy igazi Don Juanhttp://www.life.hu/intim/20160131-harry-herceg-tronorokos-ujabb-baratnoje.htmlMás magyarázata nem lehet annak, hogy nagyjából hetente jelenik meg egy újabb szőke szépség oldalán, és a brit lapok hetente új barátnővel hozzák hírbe. Intim--Péniszt tetovált saját lába közé egy férfi (+18)http://www.life.hu/intim/20150816-stuart-valentino-nevu-ferfi-peniszt-tetovalt-a-sajat-laba-koze.htmlEgy karácsonyi ajándékba kapott tetoválópisztoly, egy alkohol mámorba fulladt éjszaka és a sokkoló másnap - íme Stuart Valentino szürreális története.Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.