Queen Latifah és barátnője szakítottak

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Frazer Harrison -
románc szakítás Queen Latifah
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két évvel ezelőtt vállalta fel nyilvánosan Queen Latifah, hogy leszbikus, azóta pedig rengeteg képet láthattunk, amiken szerelmével Eboni Nichols-szal sétálgat. Eddig! A páros ugyanis nemrég szakított.

Napokkal ezelőtt még arról írtunk, hogy a 45 éves színésznő szívesen lenne anya, most pedig kiderült, hogy véget ért kapcsolata a táncosnő Eboni Nichols-szal.

Queen Latifah ismét szingli Forrás: AFP/2016 Getty Images/Frazer Harrison

A pár három hónapja zárta le a több, mint 1 évig tartó kapcsolatot, és egyes források szerint

Nichols mondta ki a boldogtalanító nemet.

A részleteket sajnos nem árultak el, de annyit tudni, hogy októberben még kettesben vakációztak Brazíliában, de azóta sehol sem látták őket együtt.

Katy Perry boldogabb, mint valaha: Már kulcsot is cseréltek Orlando Bloommalhttp://www.life.hu/intim/20160308-orlando-bloom-nak-es-katy-perry-nek-bejarasa-van-egymas-lakasaba.htmlA sztárok még hónapokkal ezelőtt találtak egymásra a Golden Globe-díjátadón. Azóta már nyíltan is felvállalják a kapcsolatukat, sőt már lakáskulcsot is cseréltek! Intim--Elég intim képek készültek Katherine Heiglről és férjérőlhttp://www.life.hu/intim/20160223-titkost-projekten-dolgozik-katherine-heigl-es-ferje.htmlKatherine Heigl titkos projekten dolgozott, ráadásul nem is akárkivel: a férjével! IntimMa van a meztelen munka napja - Elképesztő kezdeményezéshttp://www.life.hu/intim/20160205-februar-5-en-van-a-dolgozz-meztelenul-nap.htmlEz nem vicc, szóval akinek inge, ma ne vegye magára! Legalábbis ezt javasolja a Days Of The Year honlapja, amely szerint február 5-e a "Dolgozz Meztelenül Nap". Intim--Egy magazin címlapján kérte meg barátnője kezéthttp://www.life.hu/intim/20160217-magazin-cimlapjan-kerte-meg-a-baratnoje-kezet.htmlRengeteg videó terjed a neten bizarr, vagy épp kreatív lánykérésekről, így felvetődik a kérdés, hogy jó-e, ha egy ilyen intim pillanatot megosztunk az egész világgal?! Erre a kérdésre egy brit férfi tuti nemet mondana, ő ugyanis egy magazin címlapján kérte meg a barátnője kezét. IntimOrigoA 66 éves Caitlyn Jenner egy férfira vágyikhttp://www.life.hu/intim/20160303-caitlyn-jenner-elfoglalt-de-szivesen-megosztana-valakivel-az-eletet.htmlCaitlyn Jenner, a transznemű ikon egy beszélgetős műsorban őszintén vallott a magánéletéről, és arról, hogy vágyik egy férfira, de túl elfoglalt most a randizáshoz. Intim--Százak pattantak biciklire pucér popóvalhttp://www.life.hu/intim/20160229-meztelenul-a-meztelensegert-tuntetes-volt-ausztraliaban.htmlTöbb száz biciklista vett részt a"Biciklizz meztelenül!" elnevezésű kezdeményezésen vasárnap Melbourne-ben. Az biztos, hogy az eseményről készült képek magukért beszélnek! Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.