Soha nem látott fotót tett közzé Győzike Gáspár Beáról

Forrás: Facebook/Gáspár Győző -
szerelmi vallomás túlfűtöttség szeretlek Gáspár Győző évforduló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A showman feleségének, Bea asszonynak üzent egy végtelen hosszú őszinte üzenettel.

Gáspár Győző és felesége 23 éve alkotnak egy párt, ebből az alkalomból a showman egy romantikától túlfűtött üzenettel lepte meg Beát. Éppen százszor írta le a szerelek szót és megköszönte feleségének az együtt ötlött hosszú éveket. „A kapcsolatunk az óvodában kezdődött, ahol 3 évig együtt jártunk, majd az általános iskolában folytatódott, ahol már padtársak voltunk Beával. Csupán a középiskolás évek választottak el minket egymástól, akkor nem jártunk egy osztályba, utána pedig összeházasodtunk" – mondta Győzi a Life.hu-nak, aki feleségéről egy gyönyörű fotót is megosztott.

Forrás: Facebook/Gáspár Győző

„Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Szeretlek Boldog 23. évfordulót Szerelmem. Ha minden igaz ez 100 db szeretlek szó. Kimondhatatlanul szeretlek. Köszönöm, hogy vagy nekem. Bea asszony!" – írta Győző.

Míg a barátsághoz kell a beleegyezésed, addig a szerelem nem kérdez semmithttp://www.life.hu/intim/20160314-pilat-gabor-a-baratsaghoz-kell-a-beleegyezesed-a-szerelem-nem-kerdez.htmlAz emberek a szerelem mágikus hatása alatt sok olyan dolgot tesznek meg a másikért állítólag szeretetből, amit a kapcsolat későbbi éveiben vagy a házasságban nem. A szerelmet gyakran nem a szeretet váltja fel, hanem a másik bírálata. A szeretetet nem lehet megkövetelni, de gyakorolni annál inkább. IntimThinkstockLovasi András eleinte vihogós szőkének tartotta feleségét http://www.life.hu/intim/20160318-lovasi-andras-vihogos-szokenek-tartotta-feleseget-foldes-esztert.htmlA zenész és szerelme tavaly augusztusban tartották meg titkos esküvőjüket, most pedig közös projekteken munkálkodnak. Intim--Végre! Kulcsár Edina megmutatta szerelméthttp://www.life.hu/intim/20160317-kulcsar-edina-megmutatta-szerelmet.htmlKulcsár Edina új párjával érkezett a Glamour Gálára. Kolléganőnk kifaggatta őket.Intim--A transznemű Caitlyn Jenner ruha nélkül állt a kamerák eléhttp://www.life.hu/intim/20160317-a-transznemu-bruce-jenner-ruha-nelkul-is-kamerak-ele-allt.htmlKim Kardashian mostohaapja egyre merészebb, mióta nőként éli az életét. Először csak falatnyi szoknyákban állt a kamerák elé, most pedig egy fürdőkádban pancsolva mutatta meg bájait. Intim--VV Béci újra megnősült - Videóban üzent rajongóinakhttp://www.life.hu/intim/20160316-vv-beci-young-g-a-valo-vilag-egykori-sztarja-ujra-elvette-feleseget.htmlA Való Világ egykori játékosa egy közösségi oldalára feltöltött videóban árulta el rajongóinak, hogy újra az oltár elé kísérte feleségét, Adriennt. IntimOrigoA japánok új szexbabája úgy néz ki, mint egy 12 éves kislányhttp://www.life.hu/intim/20160316-felhaborodas-a-japan-szexbaba-miatt-ami-ugy-nez-ki-mint-egy-12-eves-kislany.htmlÓriási felháborodást keltett a személyre szabható szexrobot, amit a japán ShengYi nevű kínai cég dobott piacra. Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.