Mi?! Fodor Zsóka miatt felbomlott egy eljegyzés

"Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu " -
eljegyzés Hal a tortán videó Fodor Zsóka szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Barátok közt Magdi anyusát sokáig alakító Fodor Zsóka régi titokról rántotta le a leplet a Hal a tortán legutóbbi adásában. A vendégek kissé meglepődtek a hallottakon. 

"Színpadi csókból valódi lett" - mesélte Zsóka. Mint kiderült, úgy elcsavarta partnere fejét, hogy az otthagyta miatta a menyasszonyát. A színésznő ma már nagyot nevet a történteken, hiszen elmondása szerint ez már jó pár évvel ezelőtt történt.

A fiatalság végrendelete - Ezért nem fog működni soha egy nyitott szexkapcsolathttp://www.life.hu/intim/20160419-a-fiatalsag-vegrendelete-ezert-nem-fog-mukodni-soha-egy-nyitott-kapcsolat.html350 megosztás felett jár Mégis mit kell még eltűrnünk a férfiaktól? című cikkünk, ami elsőre persze nem hangzik valami soknak, ugyanis bármely celebsegg több lájkot kaphat ennél. Ha azonban azt nézzük, hogy legalább ennyi nő érzi ma azt, hogy az urak bizony átléptek pár fontos határt, és tiszteletlenek vele szemben, akkor ez a probléma igenis létezik, és foglalkozni kell vele. Intim--Aranyásó csaj lennél? Itt van pár tipp hozzá! http://www.life.hu/intim/20160419-milliokra-utazo-noknek-parkapcsolati-tippek-furcsa-kutatas-igy-randizz-jomodu-ferfival.htmlA 21. század egyik sajnálatos "újdonsága", hogy a mai hölgyeket nagyban befolyásolja az aktuális partnerük anyagi helyzete. Egy brit származású, társkereséssel foglalkozó nő igen furcsa listát szedett össze arról, hogy hogyan is kell megfogni az igen tehetős urakat. Szóval, milliókra utazó csajok, figyeljetek! IntimOrigoSzívszorító! Ezért borotválta le haját esküvőjükön a menyasszonyhttp://www.life.hu/intim/20160418-joan-es-craig-lyons-a-ferfi-hasnyalmirigyrakos-egesz-eleteben-szerette-a-not-aki-leborotvalta-hajat.htmlJoan és Craig Lyons gyerekkoruk óta ismerik egymást, azután döntöttek a házasság mellett, hogy a férfi bevallotta, egész életében szerelmes volt nőbe. IntimOrigoAz ágyon és a pasin is osztoznak az ikrekhttp://www.life.hu/intim/20160418-anna-decinque-es-lucy-decinque-ikrek-kozos-baratjuk-van-akitol-egyszerre-akarnak-teherbe-esni.htmlAnna és Lucy DeCinque nem irigykednek egymásra, sőt, nekik mindent együtt kell csinálniuk! IntimOrigoEzért utálja a legtöbb férfi orálisan kényeztetni a nőthttp://www.life.hu/intim/20160415-nincs-egyenloseg-ferfi-es-no-kozott-ha-oralis-szexrol-van-szo.htmlBár sokan hiszik, hogy a férfiak és nők közötti egyenlőség minden területre kiterjed, számos példa mutatja, hogy ez azért nem teljesen így van. Az orális szex mindenképpen jól illusztrálja ezt a tényt. Intim--Íme, a légiutas-kísérők 5 legvadabb történetehttp://www.life.hu/intim/20160415-ime-a-legiutas-kiserok-5-legvadabb-sztorija.htmlRengeteget hallhattunk már arról, hogy sokszor megdöbbentő történetek főszereplői lesznek a légutas-kísérők. Nos, az alábbi 5 sztori csak megerősíti, hogy stewardessnek lenni bizony nem mindig leányálom. Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.