Nem is akkor szakított Chris Martin és Gwyneth Paltrow, amikor bejelentették

Forrás: AFP -
Chris Martin válás Gwyneth Paltrow
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A házaspár körül soha nem volt túl nagy botrány, nevelgették gyermekeiket és látszólag harmóniában éltek. Ezért aztán mindenkit meglepett, amikor bejelentették válásukat, most pedig kiderült, hogy az egész jóval korábban megtörtént már.

Gwyneth Paltrow őszintén beszélt azokról az időkről, amikor szétmentek férjével. Saját elmondása szerint sem neki, sem zenész társának nem volt könnyű helyzet, de végig csak a gyerekeket tartották szem előtt. Számukra ők a legfontosabbak, így úgy próbálták lezárni, hogy az a legkevesebb fájdalommal járjon.

Forrás: AFP

“Mi már szétváltunk egy évvel azelőtt, hogy bejelentettük volna. Ez tényleg nem volt könnyű számomra és biztos vagyok benne, hogy számára sem. Hálás vagyok, hogy a gyerekeinken ne legyen nagyon rossz, és, hogy folytathassuk a családi vacsorákat is” - mesélte a színésznő. Hozzátette, mindketten egyetértettek abban, hogy a legjobb döntést hozták meg a szétválással, és mindent megtettek azért, hogy a lehető legbékésebben rendezzék el a dolgaikat - írja a Red Magazin.

"Ha már úgyis áll, miért ne lehetne kihasználni?" - Ez a férfiak kedvenc szexidőpontjahttp://www.life.hu/intim/20160428-reggel-delben-este-mikor-jo-szexelni-ferfiak-mondjak-el-velemenyuket.htmlReggeli hancúr, vagy esti összebújás, esetleg egy napközbeni légyott? Mindenkinek megvannak a kedvenc időszakai a szexre, és nem árt, ha ezt sikerül összehangolni a partnerünkkel is. Megkérdeztünk néhány férfiút, ők hogy állnak ezzel a kérdéssel? IntimThinkstockA randizás kudarca, hogy férfias nők és csajos pasik kergetik egymásthttp://www.life.hu/intim/20160428-vedd-eszre-hogy-mar-reges-regen-veget-ert-a-parkapcsolatod-szakits-inkabb.htmlMitől szenvednek ma a párkapcsolatban élők? És a szinglik? Mik a hibák, és miért nem vesszük észre őket? Mikor lettek a nőkből férfiak, a pasikból meg csajok? Pilát Gábor elmondja véleményét a témában. Intim--Fördős Zé: "Volt, aki köntörfalazás nélkül kimondta, hogy ágyba szeretne bújni velem!"http://www.life.hu/intim/20160429-fordos-ze-a-farm-musorvezetoje-vagyik-a-csaladra-es-dolgoznak-benne-az-apai-oszonok.htmlA Farm műsorvezetője, Fördős Zé két és fél évig élt boldog párkapcsolatban üzlettársával, Havas Dórával, ám nemrég szakítottak. Bár Zé nem akarja elsietni, de azért ő is vágyik egy szerető társra, és már dolgoznak benne az apai ösztönök. IntimOrigoNem hisz a biztonságos szexben a férfi, aki 10 év alatt 2500 nővel bújt ágybahttp://www.life.hu/intim/20160429-danny-wagster-szemelyi-edzo-10-ev-alatt-2500-novel-szexelt.htmlA 27 éves Danny Wagster nem híve a védekezésnek, ennek ellenére előfordul, hogy egy héten 5-6 lánnyal is szexel. Ő lenne Nagy-Britannia legrosszabb randipartnere? IntimOrigoBencsik Tamarát többször molesztálták járművönhttp://www.life.hu/intim/20160429-bencsik-tamarat-tobbszor-molesztaltak-jarmuvon.htmlA csinos énekesnőnek, Bencsik Tamarának több rossz emléke is van, amelyeket perverzek okoztak.IntimOrigo"Vörös volt a haja, és csak szexelni akart" - Minden pasi ilyen dögös, feszes, sokat látott milfre vágyik (18+)http://www.life.hu/intim/20160427-dogos-milfek-akik-tobbet-szexelnek-mint-a-lanyaik-avagy-anyam-tobbet-szexel-nalam.htmlVan az a 40-es, 50-es, kívánatos anyuka kategória, amelyiktől megőrülnek a férfiak. Az idősebbeket vélhetően Mrs. Robinson (Diploma előtt), a fiatalabbak pedig Stifler mamája óta (Amerika pite) izgatja az érett nő és fiatalabb fiú felállás. Nem csoda, hogy a milfpornó az egyik legkeresettebb kategória, hiszen ezek a szexualitásukat tudatosan vagy öntudatlanul hangsúlyozó nők már a puszta létezésükkel üzenetet hordoznak. Méghozzá azt, hogy a nőiesség nem feltétlenül múlik el a fiatalsággal. Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.