Ketten erőszakoltak meg egy fiatal lányt Pécsen: a hajánál fogva tuszkolták a kocsiba

Forrás: Thinkstock -
nemi erőszak erőszak bántalmazás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Pécsi Törvényszék hétfői tájékoztatása szerint előzetes letartóztatásba került két férfi, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakoltak egy fiatal nőt Pécsen. A kényszerintézkedésről még szombaton döntöttek.

A törvényszék az ügy részleteiről is beszámolt hétfőn. Eszerint a fiatalt még múlt hétfőn, a késő esti órákban rángatták autóba a támadók. Egy házba vitték Pécsen, hogy pontosan hova, melyik városrészbe, azt nem tudni. Kényszerítették, hogy bemenjen az egyik szobába, ahol nem voltak bútorok, csupán egy matrac. Ezután közösen lefogták, megfenyegették, hogy megverik, illetve megölik, ha nem engedelmeskedik nekik, majd mindketten megerőszakolták.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

A gyanúsítottak elaludtak a házban, áldozatuknak ekkor sikerült megszöknie.

A törvényszék közölte továbbá, hogy mindkét támadó büntetett előéletű. Részben ezért, részben pedig a bűncselekmény súlya, a szökés, az elrejtőzés, a bűnismétlés, az összebeszélés veszélye miatt rendelték el a legszigorúbb kényszerintézkedést velük szemben, illetve azért, mert attól is tartani kellett volna szabadon hagyásuk esetén, hogy megpróbálják áldozatukat megfélemlíteni, esetleg befolyásolni - tájékoztat a 24.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.