MILF-fel az ágyban – A gyerek születése után jött a csúcskorszak a szexben

Forrás: Dreamstime -
anyaság szex MILF
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szlengben (és a pornóban) külön kifejezés van a dögös anyukákra, és hogy mennyire valós jelenségről beszélünk, azt jól mutatja az is, hogy ezt a (valójában elég sértő) kifejezést már a közbeszéd is átvette. Egy biztos: a férfiak jelentős része különösen vonzódik a szexi anyukákhoz – mi pedig megkérdeztük: miért?

A forma mindenekfelett

"Nekem a milf nem is azt jelenti, hogy anyuka, szerintem, ha a pornóoldalakon rákeresel az ilyen akciókra, akkor sem feltétlenül olyan nőket fog kidobni, akiknek már van gyerekük. Én inkább az olyan nőkre szoktam használni a szót, akik már érettebbek, mondjuk úgy 35 felettiek, és főleg akiknek nőiesebbek, "asszonyosabbak" a formái. Nem az esetem a mostanában annyira divatos szuperkarcsú szépségideál, a nekem tetsző nőket pedig ebben a kategóriában találom meg a pornóban és az életben is, ennyi." (Imre, 26, pultos)

Forrás: Dreamstime

Változó kisugárzás

"Észrevettem, hogy ha egy nőnek gyereke születik, akkor a személyisége is megváltozik: nemcsak azért, mert nyilván átértékelődik sok minden az életében, hanem valahogy egyszerűen nőiesebb lesz a kisugárzása is, ami sokszor nagyon ráfér a mai törtető és/vagy vagánykodó csajokra. Biztos valami anyai ösztön vagy ilyesmi jön elő ilyenkor, vagy a gyerekkel teljesedik ki a nőiesség, én nem tudom, de ez még erotikus vonzerő tekintetében is érezhető. És hatással van a pasikra." (Gábor, 44, fotós)

Játszmák nélkül

"Nem mondható, hogy szakértő lennék a témában, mert csak két gyerekes anyával keveredtem eddigi életem során egy rövidebb és egy hosszabb kapcsolatba, de egyvalami közös volt bennük: nem lacafacáztak, pontosan tudták, mit akarnak, és ezt kertelés nélkül el is mondták.

Túl voltak már azon, hogy élvezzék vagy szükségét érezzék a szerelmi játszmázásnak,

ezt pedig férfiként kimondottan üdítő élmény volt megtapasztalni. Ráadásul én szeretem a gyerekeket is, és mindkettőnek tök jó fej kissráca volt, akikkel ment a bandázás is. Végül igazán hosszú távon egyik kapcsolatból sem lett nagy szerelem, de jó szívvel gondolok vissza rájuk." (Ferenc, 37, informatikus)

Forrás: Dreamstime

A foglalt nők dicsérete

"Bejön, ha egy nő már sok mindenen túl van. Izgat, ha tapasztalt, tulajdonképpen az is, ha sok pasival volt már. Egy dögös anyuka pedig valahogy eleve magában hordozza ezeket a dolgokat számomra, és ha ÚGY dögös, az azt is jelenti, hogy vágyik még újabb kalandokra, esetleg még a párja/férje mellett, ami meg aztán pláne be tud indítani. Van egy kattanásom a foglalt nők terén, különösen csábít a tiltott gyümölcs, valószínűleg valami ősi vetélkedési ösztön miatt, vagy mert biológiailag belénk van táplálva, hogy ő biztosan termékeny, ezért jó partner, satöbbi? Ki tudja." (Dávid, 29, fuvarozó)

Pá-pá gátlások?

"Én a netről randizok, és kimondottan előnyben részesítem a gyerekes anyukákat, elsősorban a harmincasokat. Nem azért, mert gyereket szeretnék, nem is azért, mert olyan hű de komoly kapcsolatot, nem is erre használom a netes partnerkeresést. Egyszerűen azt vettem észre, hogy jobbak az ágyban, gátlástalanabbak ebbe az élethelyzetbe jutva, sokszor nyilván tapasztaltabbak is. A gyereket meg le lehet passzolni a légyottok idejére." (Kristóf, 36, menedzser)

A kedvenc zsáner

"Világéletemben az ilyen nők tetszettek, így volt ez már 15 éves koromban, és így van most is. Nem bukom a csini, vékony tinikre, nem bukom a mostani korosztályomra se, nekem a harmincas-negyvenes, »anyukatestű« érett nők tetszenek, és kész. Akár van gyerekük, akár nincs. De persze általában pont az után lesznek ilyenek, hogy lett nekik. Az eddigi két házasságomban is mindig az volt a csúcskorszak (szex terén is!), ami a gyerekek születése után következett. Persze nem egyből, de érted, mire gondolok." (Imre, 62, író)

Forrás: Dreamstime

Ödipuszira vágyva?

"Freud biztos azt mondaná, hogy amikor férfiként szexuálisan különösen kívánatosnak látunk egy anyukát, akkor valójában a saját édesanyánk iránti Ödipusz-komplexusunkat vetítjük ki rá. És noha ez feltehetőleg erős kisarkítása a jelenségnek, de azért valami köze mégiscsak lehet hozzá: hisz a női testről az első tapasztalatainkat egy anya, a saját anyánk révén szerezzük meg, ezek pedig olyan élmények, amelyek öntudatlanul rengeteg mindent befolyásolnak később is. Szóval, amikor valaki az utcán egy szexi anyukát látva poénosan elsüti, hogy

milyen szívesen lenne a gyereke helyében szoptatáskor, akkor valójában sokkal mélyebb dolgokat fejez ki, mint azt akár ő is gondolná."

(Tamás, 41, pszichológus)

Calvin Harris máris kiheverte Taylor Swiftet: íme az új barátnőhttp://www.life.hu/intim/20160719-calvin-harris-uj-baratnoje-tinashe-enekesno.htmlKi az a Taylor Swift? Biztosan ezt kérdezgeti most magától Calvin Harris, aki máris továbblépett, és új csajnak csapja a szelet. IntimAFPMiley Cyrus és Liam Hemsworth igazi álompár lett: közös fotó a szerelmesekrőlhttp://www.life.hu/intim/20160719-miley-cyrus-es-liam-hemsworth-igazi-alompar-igy-bulizik-egyutt-a-ket-sztar.htmlA sztárpár kapcsolata az utóbbi hónapokban egyre erősebbé vált, így hamarosan oltár elé is állnak. Pár nappal ezelőtt Malibu mesés partjainál jelentek meg kéz a kézben. IntimAFPItt a vége! Joshua Jackson és Diane Kruger 10 év után különváltak http://www.life.hu/intim/20160719-joshua-jackson-es-diane-kruger-valnak-a-par-10-ev-utan-dontott-a-valas-mellett.htmlEbben a hollywoodi sztárpárban mindig is biztosak voltunk, ám a jelek szerint a kapcsolatuk nem bírta "sokáig". A két színész barátságban vált el. Intim--Pornófilmmel melegítették be az olimpiai játékok helyszínét (18+)http://www.life.hu/intim/20160719-pornofilmet-forgattak-azon-a-strandon-ahol-a-rioi-olimpiai-jatekok-kezdodnek-nehany-het-mulva.htmlAz ötkarikás játékok egyik helyszíne egy 18 karikás filmnek adott otthont mindössze néhány héttel az olimpia kezdete előtt. A fülledt jelenetek ott forogtak, ahol hamarosan a sportolók fognak izzadni. Intim--Luxusprosti volt, most őszintén beszél az életéről: elképesztő történetek! http://www.life.hu/intim/20160719-tizennyolc-honapot-toltott-a-haremben-luxusprosti-volt-igy-elte-az-eletet-a-fiatal-lany.htmlJillian Lauren 18 hónapot töltött a brunei szultán öccsének háremében. A nő most egy könyvben írta meg a vele történteket, amelyek megváltoztatták egész életét. IntimOrigoLebuktak! Chris Martinnal kavar Rita Orahttp://www.life.hu/intim/20160719-chris-martin-a-coldplay-enekese-rita-ora-enekesnovel-kavar.htmlA frissen szinglivé vált Chris Martin nem várt sokáig a randizással. IntimAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.