Dzsudzsák Balázs az ország legszebb fenekével mulatott

intim afterparty Dzsudzsák Balázs
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A magyar válogatott csapatkapitánya is részt vett a Forma-1 utáni összejövetelen, ahol rengeteg csinos, fiatal lány várta, hogy együtt bulizhassanak a pilótákkal és egyéb sztárvendégekkel.

Fotósok és újságírók nélkül, a VIP-szektorban szórakozott Dzsudzsák Balázs, ám állítólag ezt nem egyedül, hanem több lány társaságában élvezte, közülük eggyel igazán meghitten mulattak. Egy ott dolgozó lány szerint nem először találkoznak.

Forrás: AFP

"Nekünk úgy tűnt, már ismerhetik egymást az Edina nevű lánnyal, akivel egy vidékről származnak. Állítólag még az Eb ideje alatt ismerkedtek meg, de csak azt követően, Budapesten, egy buliban találkoztak először személyesen. Balázs este tizenegy körül érkezett, két-három órát tölthettek együtt, mert a focista utána továbbállt" - mondta a Blikknek az informátor.

Edina Forrás: Life.hu/Margitay Klára

A lányt számos videoklipben láthatták már a nézők, a lap szerint „az ország feneke" tízmilliót is érhet. A modell elismerte, hogy ott volt a buliban.

"Való igaz, ott voltam este,

és Balázzsal is láthattak együtt, de ebben nincs semmi különleges" - mondta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.