Shane Tusup: “Nem emlékszem milyen volt az élet Katinka nélkül”

Forrás: Anadolu Agency/2014 Anadolu Agency/Enes Kanli -
házasság szerelem Hosszú Katinka Shane Tusup kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lehet kritizálni Katinka és Shane kapcsolatát, de az eredmények magukért beszélnek, ráadásul ők hihetetlenül boldogok egymás mellett. Szeretik egymást, együtt dolgoznak meg a sikerekért, és egymás családjaival is nagyon jól kijönnek!

Sikert sikerre halmoznak, talán nem is olyan nagy meglepetés, hogy kikezdték a kapcsolatukat. Szerencsére azonban Shane és Katinka nem veszi magára ezeket a híreszteléseket, hiszen ők tudják, hogy milyen jól is működik ez köztük. Az egyetemen ismerkedtek meg, azóta tart különleges kapcsolatuk.

Forrás: Anadolu Agency/2014 Anadolu Agency/Enes Kanli

"Katinka a medencénél, a rajtkövön ült, mosolygott, és nagyon szép volt.

Legalább háromszor javasoltam, hogy lógjunk együtt, ahogy ezt Amerikában hívják, de nem reagált,

csak mosolygott. Később derült ki, hogy akkor még nem beszélt jól angolul" - mondta Shane, amihez Katinka annyit fűzött hozzá, hogy a figyelmével és a humorával vette le őt a fiú a lábáról. Shane családjával a nyelvi nehézségek miatt döcögősen indult Katinka kapcsolata, de mára már remek viszonyt ápolnak.

"Anyu Katinkát a lányának hívja, és néha az az érzésem, jobban is szereti"

- mondta Shane a Best Magazinnak, akinek még megvannak a nyelvi problémái Katinka családjával.

"Jól érzem magam a Hosszú családban, bár komoly nyelvi nehézségeink vannak"

- mondta az edző. Hozzátette, ha végigjárják a családot, mindenhol teletömik őket. "Magyarországon az nem látogatás, ahol nem eszel, meg is sértődnek. Szóval olyankor kedvesen teletömnek minket" - mesélte Shane, aki Katinka mellett érzi otthon magát.

Forrás: Facebook/Hosszú Katinka

"Nem emlékszem milyen volt az élet Katinka nélkül. Mintha mindig is mellettem lett volna, ő a másik felem.

Katinka a társam, a szerelmem, a szeretőm, a barátom, a családom"

- mondta Shane, az úszónő pedig azt is elárulta, hogy nagyon szenvedélyes a kapcsolatuk. "Szenvedélyesen veszekszünk, és szenvedélyesen békülünk ki. A békülés a legjobb a vitában" - mesélte Katinka. Az is kiderült, hogy kissé elmosódott az edző és a férj szerepe.

"Előfordul, hogy Katinka edzés közben kikiabál a medencéből, hogy hazafelé ne felejtsünk el csirkemellet venni.

Mit lehet erre mondani? Feljegyzem a telefonomba, hazafelé meg beugrunk a henteshez" - árulta el Shane. Azt is megosztották, hogy szórakozni nem nagyon van idejük.

A magyar színésznő gyakran hívott rendőrt leszbikus szeretőjérehttp://www.life.hu/intim/20160819-a-magyar-szineszno-8-evig-elt-egyutt-leszbikus-szeretojevel-akire-gyakran-hivott-rendort.htmlAz ünnepelt magyar színésznő titkos kapcsolatára, amit egy nővel hosszú éveken keresztül folytatott a napokban derült fény, most ismét újabb részletek kerültek nyilvánosságra a titkos viszonyról. Intim-- Vajna Timi egyszerre volt együtt Damuval és Andyvel?http://www.life.hu/intim/20160819-vajna-timi-7-eves-evfordulot-unnepel-andyvel-de-akkor-meg-damu-rolanddal-volt-egyutt.htmlHároméves házassági évfordulójukról emlékezett meg Vajna Timi, valamint azt is megemlítette, hogy már 7 éve alkotnak egy párt. Mindezzel csak egy probléma van: még nincs hat éve, hogy Damu erőszakoskodott vele. Intim--Zac Efron és Simone Biles olimpikon románcához ennek a srácnak is van egy-két szavahttp://www.life.hu/intim/20160818-zac-efron-szinesz-es-simone-biles-olimpikon-romanca-meg-nem-teljesul-be.htmlAmikor először olvastuk Zac és a bájos Simone történetét, máris álompárként tekintettünk rájuk, most azonban kiderült: kár volt. A lánynak komoly barátja van! IntimOrigoMegvan a Tinder utódja: az Ohlala a szex Uberje!http://www.life.hu/intim/20160817-ohlala-a-bujtatott-escortszolgaltatas-egy-randiapp-ahol-az-elvarasok-kristalytisztak.htmlA virtuális társkeresés iszonyú fárasztó tud lenni, és nem lehet megúszni a kellemetlen szituációkat. Például ott vannak a kéretlen péniszfotók, a kamu profilok, és az sem mindig világos, hogy az emberek milyen típusú kapcsolatban gondolkodnak. A szájbertér egy bonyolult és kifürkészhetetlen világ, de létezik egy hely, ahol nincsenek álarcok, mellébeszélések és hazug mondatok. Úgy hívják, hogy Ohlala, de sokan csak a szex Uberjének nevezik. Intim--Az új női óvszer? Nem hiszed el, mi került a piacra http://www.life.hu/intim/20160818-kellemesebb-a-szex-mint-ovszer-nelkul-uj-szexjatekszer-kerult-a-piacra-el-sem-hiszed.htmlA közösülés előtt akár már 8 órával felhelyezhető eszköz a nemi betegségek és a nem kívánt terhesség ellen is véd, ráadásul csillag vagy szív alakú rezgő részének köszönhetően nagy eséllyel a csúcsra repít. Intim--Forradalmi kütyü dobhatja fel a szexuális életet: te kipróbálnád? http://www.life.hu/intim/20160818-elkepeszto-szexualis-jatekszer-kerult-a-boltok-polcaira-raadasul-tippeket-is-ad.htmlA Lovely nevű eszköz Bluetooth-on keresztül kapcsolódik az okostelefonhoz, hogy rögzítse a csípőmozdulatok számát, az elégetett kalóriákat és a sebességet is az együttlétek alkalmával. Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.