Pilát Gábor: "A csalódás boldogtalanságot eredményez"

Forrás: Shutterstock -
Pilát Gábor csalódás Tabuk nélkül a párkapcsolatról boldogtalanság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A romantika olyannyira ki tudja billenteni az egyensúlyából a józan észt, hogy még a lelki szenvedés is emlékezetes marad az általa teremtett érzelem miatt. Ezért azonban kár lenne hadat üzenni a romantikának.

Az ego azonban nemcsak a szerelem, a félelmek és a vágyak mentén tud csapdát állítani. Meg tudja ezt tenni humánusabban is a "logika" segítségével.

Az elme által kreált hamis éntudat két állításból így von le következtetést:

A csalódás boldogtalanságot eredményez Forrás: Shutterstock

Amikor tehát egy hamis igazságot tényként fogadunk el, és a figyelem rögzül rajta, akkor kialakul a függőség. Az egészben az a titok, hogy nincs titok, és ez ennél semmivel sem bonyolultabb. Bármitől való függőség csupán az elme rögzült figyelme, amin bármikor változtathatsz, de csak akkor, ha megérted a folyamatot, és az elméden túlról megfigyeled a jelenséget. Ezzel a kitüntetett figyelemmel már hatástalanítottad is, ugyanis az ego titokban szeret ármánykodni. Ennél többet tenni az ügy érdekében ugyan lehet, de legalább annyira felesleges, mint durva szavakkal adni jelentőséget egy fontos mondanivalónak.

Tabuk nélkül a párkapcsolatról Forrás: Pilát Gábor

Pilát Gábor: szenvedéssel vagy szenvedéllyel?http://www.life.hu/intim/20171116-pilat-gabor-szenvedessel-vagy-szenvedellyel.htmlA házasság mindig is egy változó intenzitású, és sajnos leggyakrabban "átmeneti ügylet" volt, természetesen más és más gondokkal, de a látszat hasonló köntösében. A "Míg a halál el nem választ" fogadalom valamikor az észszerű lehetőségek reális felmérése volt, manapság inkább az óhajok feliratú kívánságládába dobott vágy, ami stabil alapok híján és az orvostudomány fejlődésével azt az eredményt hozta, hogy a házaspároknak egyre tovább kell elviselniük egymás változásait, és esetleges eltávolodását. Intim--Hogyan lesz egy férfi prosti?http://www.life.hu/intim/20171114-szemelyes-ferfiprostitualt-torteneteke-a-ferfimuszak-cimu-konyvbol.htmlAhogy korábban már beszámoltunk róla, riporterünk, Domszky László egy tényfeltáró riportkönyvet készített Férfiműszak címmel a magyar férfiprostituáltak luxus világáról. De hogy pontosan hogyan, miért lesz egy férfiből prostituált, aki férfiaknak árulja a testét, a könyv szerzője elárulta. Intim--Régi idők szexszimbólumai: a 18. század és Madame de Pompadourhttp://www.life.hu/intim/20171107-regi-idok-szexszimbolumai-madame-de-pompadour.htmlCikksorozatunkban régi korokba teszünk utazásokat, hogy a történelem kezdeteitől egészen a közelmúltig egy-egy ikonikus nőalak figuráján keresztül megvizsgáljuk, mi számított az adott időszakban szépségideálnak és kívánatosnak. A legújabb részben a francia forradalom előtti Párizsba látogatunk. IntimOrigoÚjabb modell jelezte, őt is zaklattákhttp://www.life.hu/intim/20171108-ujabb-modell-jelezte-hogy-ot-is-zaklattak.htmlAhogy korábban írtuk, riporterünk Férfiműszak című könyvének megjelenése kapcsán felszínre került egy újabb terület, ahol zaklatási botrány kezd kirobbanni. Jelentkezett egy fiatal fiú, aki név nélkül ugyan, de elmesélte történetét. Mint mondta, szakmabeli barátai is bőségesen be tudnak számolni hasonló esetekről, amikor is a modellügynökség akár munkát is megvonhat, ha nem működnek együtt a szexuális elvárásokban. Intim--Régi idők szexszimbólumai: a reneszánsz és Botticelli Vénuszahttp://www.life.hu/intim/20171106-regi-idok-szexszimbolumai-a-reneszansz-es-botticelli-venusza.htmlSorozatunkban régi korokba teszünk utazásokat, hogy a történelem kezdeteitől egészen a közelmúltig egy-egy ikonikus nőalak figuráján keresztül megvizsgáljuk, mi számított az adott időszakban szépségideálnak és kívánatosnak. A negyedik részben a reneszánsz Firenzébe látogatunk. IntimAFPPilát Gábor: A gondolat teremtő erejérőlhttp://www.life.hu/intim/20171016-pilat-gabor-a-gondolat-teremto-erejerol.htmlA materialisták szerint az ember egy szilárd anyaghalmaz. Te is eldöntheted, hogy ebbe a csoportba tartozol-e, csupán ezt a kérdést kell feltenned magadnak: „Én egy test vagyok, vagy nekem van egy testem?” IntimOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.