Ezért csalják meg a nők a pasikat

Forrás: Shutterstock -
szex szexfüggőség megcsalás felnőtt félrelépés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nadia Bokody 12 éves korában látott először pornófilmet, de állítja, csak azután vált szexfüggővé, hogy szexvideókat talált expasija laptopján. Az ausztrál írónő meg van róla győződve, hogy a hölgyek több mint 40 százaléka megcsalja a párját. Utánajárt, melyek azok az okok, ami miatt a nők leggyakrabban lépnek félre.

1. Több szexuális partnert kívánnak

Az egyik megkérdezett nő, aki nyíltan vállalja korábbi sorozatos hűtlenkedéseit, az mondta, egyszerűen több partnerre vágyott.

„Igényem volt arra, hogy egyszerre több szexuális partnerem legyen, de egészen 30 éves koromig nem csináltam ezt etikusan. Utána elkezdtem egy többszeretős modell szerint élni az életemet és a megcsalások is abbamaradtak"

2. Felfedezésre vágynak

Egy másik nő úgy véli, túl fiatal volt még egy komoly kapcsolathoz. Arra vágyott, hogy kiélje szexuális fantáziáit, felfedezze saját maga szexualitását és kíváncsi volt, milyen lehet másokkal. Jól tudja, a könnyebb utat választotta, de egyszerűn képtelen volt szakítani.

Itt vannak a nők félrelépésének főbb okai Forrás: Shutterstock

3. Ha a pasi soha nem akar kimozdulni

Egy nő azt mesélte, párja soha nem figyelt rá és folyton videójátékozott. Bár a férfi bárhova elment vele, ahova kérte, egy idő után inkább ő sem mozdult ki. Ezután a partnere elkezdett féltékenykedni azért, mert a nő többet keresett nála. A barátnő az új munkája révén megismerkedett valakivel, akivel félrelépett, később azonban a dolog komolyra fordult és azóta egy párt alkotnak - írja a DailyStar.

4. Túl impulzívak a nők

Az egyik nő úgy vélte, túl impulzív volt és soha nem is figyelt a partnerére.

„Hosszú párkapcsolatban éltem, és amikor megcsaltam a páromat, arra jöttem rá, hogy valójában nem is szeretem őt, nem ő az, akit akarok. Soha nem gondolkodom kétszer, azt teszem, amire éppen vágyom."

Kiderült, mi történik Meghan Markle és Harry herceg esküvői ajándékaivalhttp://www.life.hu/sztarok/20180530-kiderult-mi-tortenik-meghan-markle-es-harry-herceg-eskuvoi-ajandekaival.htmlHiába küldtek ajándékokat a világ minden tájáról Meghan Markle-nek és Harry hercegnek, a pár nem fogja azokat megtartani.TV + Sztárok--Újra rátalált a szerelem Liz Hurley-rehttp://www.life.hu/sztarok/20180530-ujra-ratalalt-a-szerelem-liz-hurleyre.htmlLiz Hurley egy interjúban elszólta magát, így derült ki, hogy 52 évesen újra rátalált a szerelem. TV + Sztárok--Görög Zita elbúcsúzott műsorátó: szeptembertől nem ő vezetihttp://www.life.hu/sztarok/20180530-gorog-zita-elbucsuzott-musorato-szeptembertol-nem-o-vezeti.htmlGörög Zita hamarosan háromszoros anyuka lesz, ez pedig azt jelenti, hogy lassabb tempóra kell kapcsolnia. A modell így is tett: elbúcsúzott szeretett műsorától. TV + SztárokOrigoTóth Vera melltartó nélkül fotózta magáthttp://www.life.hu/sztarok/20180530-toth-vera-melltarto-nelkul-fotozta-magat.htmlTóth Vera egyre merészebben öltözködik, a legutóbbi képe azonban minden eddigit felülmúlt: melltartó nélkül mutatta meg magát fehér felsőben. TV + Sztárok--Nehéz döntés előtt áll a szingli Radics Gigihttp://www.life.hu/sztarok/20180530-nehez-dontes-elott-all-a-szingli-radics-gigi.htmlÉlvezi a fiatal szingli lányok életét Radics Gigi. Mióta hazatért Amerikából, egy szabad perce sincsen - írja a Blikk. TV + SztárokOrigoÓriási mellei vannak a világ legszexibb nagyijának, Gina Stewartnak: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180529-oriasi-mellei-vannak-a-vilag-legszexibb-nagyijanak-gina-stewartnak.htmlFérfiak ezrei követik az Instagramon a 47 éves Gina Stewartot, aki 20 évet simán letagadhatna korából.TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.