Pilát Gábor: "A féltékenység felerősít néhány képességet"

2018.08.10. 10:00

Vannak emberek, akiket állításuk szerint nem tart uralma alatt a féltékenység. Akik azt csak hírből vagy a filmekből ismerik, mintha csupán egy halálos betegség lenne, mint például a tüdővész, amit az orvostudomány már régen legyőzött. Ők a szerencsésebbek.

A többség megvívja a kisebb-nagyobb csatáit a zöld szemű szörnnyel. A féltékeny embert mindenekelőtt a tudni akarás kényszere hajszolja, és számára a pillanatnyi békét csakis a tudás jelenti, még ha az a legrosszabbat jelenti is.

Lelkének hasadását az undor és a vágyakozás kettőssége okozza. Ez maga a tudni akarás kényszere, és a tudástól való félelem különleges keveréke. Othellónak legalább ott volt a tragédia és a költészet. Modern sorstársai a párjuk folyamatos zaklatásával ássák meg a kapcsolat sírját, azt a tényt teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy a versenyt az ember nem a másikkal szemben vagy a másikért vívja, hanem saját magával. Pontosabban az egójával.

A féltékeny ember nagyobb elszántsággal nyomoz, mint a rendőrségForrás: Shutterstock

A féltékenység felerősít néhány képességet, ugyanis a féltékeny ember nagyobb elszántsággal nyomoz, mint a rendőrség, és intenzívebben hallucinál, mint egy drogos.

A féltékenység veszélyesebb, mint a vérzékeny ember számára a sebesülés, mert a vér látványa legalább közvetlen veszélyt jelent, és ijesztően arra sarkallja az embert, hogy segítsen magán, vagy segítséget kérjen. A féltékenységgel azonban önkezűleg okozunk magunknak sebet, és minthogy nem önpusztító szándékkal tesszük, jobban rejtve marad. De a legrosszabb, hogy a mérgezett késsel egyenesen a szívünket vesszük célba.

Forrás: Pilát Gábor
Ez a világ a vágyak és félelmek lakhelye. Költözhetsz bármely részére a Földnek, ezek mint a testet az árnyék, mindig követni fognak, így a békéd is csupán töredékes lehet. Létezik azonban egy hely, pontosabban fogalmazva egy állapot, ahol nem kell könnyekkel fizetned az örömért, nem szükséges senkinek bebizonyítanod a rátermettségedet, és arról sem kell tanúbizonyságot tenned, hogy a kapuhoz érve alkalmas vagy a bebocsátásra. Az ajtó kulcsa most is a kezedben van, mint ahogy mindig is ott volt, azonban két dolgot meg kell tenned. Állandó lakhelyként be kell költöznöd a jelenbe, és fel kell ébredned abból az álomból, ahol az elme az altató.

 

Pilát GáborTabuk nélkül a párkapcsolatrólféltékenységnők