Pilát Gábor: "A világ megismeréséhez felejtsd el önmagad"

önismeret Pilát Gábor bölcsesség Tabuk nélkül a párkapcsolatról
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
„Mindenki önmagából indul ki", tartja a mondás. Az ember minden egyes időpillanatban saját maga, ki is lehetne más, azonban a figyelme állandóan más és más dolgokra fókuszál, legyen az testi vagy mentális dolog.

Ebből az állapotból már csak egy elvétett lépés kell, és máris azonosítottuk magunkat a megfigyelt vagy kezelt dologgal, ami a képletes és valóságos vesztünket is okozza, hiszen elveszítjük a kapcsolatunkat saját magunkkal.

A világ megismeréséhez felejtsd el önmagad Forrás: Shutterstock

Gyakran csak akkor gondolunk magunkra, és csak akkor fohászkodunk az égiekhez, amikor bajban vagyunk. Pedig ezt rendszeresen megtehetnénk. Esetleg soha. Vagy csupán tennénk, amit szükséges, aztán haladnánk tovább, bizonyossággal érezve azt, hogy az életműködésünk minden helyzetre tudja, sőt meg is adja a helyes választ.

A mai kor tudatos embere mindinkább ön-tudatára akar ébredni. Mindazon túl, hogy ez a szándéka rendkívül magasztosnak tűnik, gyakran elfelejti, hogy ennek a folyamatnak óhatatlan velejárója az ön-felejtés. Amikor elfelejti valódi, szavakkal leírhatatlan szellemi lényét.

Egy indiai bölcs szerint a világ megismeréséhez felejtsd el önmagad, és önmagad megismeréséhez felejtsd el a világot. Nem is tehetünk másként, hiszen a tudatos és a tudattalan az életnek pusztán két ellentétes megnyilvánulása, olyan, mint a nappal és az éjszaka.

Ez a világ a vágyak és félelmek lakhelye. Költözhetsz bármely részére a Földnek, ezek mint a testet az árnyék, mindig követni fognak, így a békéd is csupán töredékes lehet. Létezik azonban egy hely, pontosabban fogalmazva egy állapot, ahol nem kell könnyekkel fizetned az örömért, nem szükséges senkinek bebizonyítanod a rátermettségedet, és arról sem kell tanúbizonyságot tenned, hogy a kapuhoz érve alkalmas vagy a bebocsátásra. Az ajtó kulcsa most is a kezedben van, mint ahogy mindig is ott volt, azonban két dolgot meg kell tenned. Állandó lakhelyként be kell költöznöd a jelenbe, és fel kell ébredned abból az álomból, ahol az elme az altató.

Elvie Trainer – A legokosabb edzőtárshttp://www.life.hu/intim/20180917-elvie-trainer-az-intim-izmokat-erositi.htmlLegfrissebb tesztünkben – némileg rendhagyó módon – nem egy klasszikus szexuális segédeszköz kerül terítékre, ehelyett az intim egészségünk megőrzésre helyezzük a hangsúlyt! IntimOrigoPilát Gábor: "A teremtés igazi célja a vágy beteljesítése"http://www.life.hu/intim/20180904-pilat-gabor-a-vagyak-beteljesedeserol-beteljesiteserol.htmlA vágy önmagában olyan, mint a tér: üres és semleges. Amivel megtöltöd, az határozza meg a minőségét. Lehet jó szándékú és nemes, és bizony lehet tisztességtelen és becstelen is. IntimOrigoA történelem legnagyobb szexbotrányai: Róma leggazdagabb embere és a Vesta-szűzhttp://www.life.hu/intim/20180802-a-tortenelem-legnagyobb-szexbotranyai-roma-leggazdagabb-embere-es-a-vestaszuz.htmlCikksorozatunkban régi koroktól kalandozunk egészen a közelmúltig, és olyan pikáns, pajzán, polgárpukkasztó eseteket gyűjtünk össze, amelyek a maguk idejében világraszóló skandalumot okoztak. A harmadik részben az ókori Róma egyik leghatalmasabb embere és az ingatlantulajdonos Vesta-szűz esetét meséljük el. Intim--Pilát Gábor: Csak lassan a testtel!http://www.life.hu/intim/20180823-pilat-gabor-az-ido-es-a-ter-erzekeleserol.htmlHa belepréseled a lelkedet a testedbe, halandóvá válsz. Ebben az állapotban megkapod az érzékszervi tapasztalatokat, és az sem zavar különösebben, hogy azok rendre átvernek. A szemed azt látja, hogy a föld lapos, és azt érzed, hogy mozdulatlan, de már egy óvodás is tudja, hogy ez nem igaz. IntimOrigoWomanizer Premium – A legenda visszatért! (18+)http://www.life.hu/intim/20180803-dori-es-krisztian-a-womanizer-premium-szexualis-segedeszkozt-tesztelte.htmlSokadik évét tapossa már a Womanizer termékcsalád, így eljött az ideje egy alaposabb ráncfelvarrásnak. A Premium névre keresztelt aktuális generáció papíron mindenből egy kicsit többet és jobbat ad, emellett néhány meglepetést is tartogat, de hogy az ígéretekből mennyi teljesül a gyakorlatban, annak tesztelőpárosunk, Dóri és Krisztián járt utána. IntimOrigoPilát Gábor: "A meditáció nem divatirányzat, nem lótuszülésben végzett semmittevés"http://www.life.hu/intim/20180730-pilat-gabor-a-meditaciorol.htmlA meditáció nem divatirányzat, nem lótuszülésben végzett semmittevés azzal a céllal, hogy megvilágosodjunk. Nem valamiféle vallási szertartás, és nem relaxáció. IntimOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.