Pilát Gábor: "Boldogtalanságra vagy ítélve?"

Forrás: Shutterstock -
boldogság Pilát Gábor bölcsesség Tabuk nélkül a párkapcsolatról boldogtalanság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A becsületes embernek nem az a fő jellemzője, hogy becsülettel tűri, hogy belerúgjanak, és az elnyomás hatására végül olyan anyagtalan és csendes legyen, mint az árnyék.

Csak azért, mert a szüleid is boldogtalanok voltak, és mégis együtt maradtak, nem azt jelenti, hogy most rajtad a sor. Az ellenkezőjét se kell kényszeresen bebizonyítani, mert akkor úgy jársz, mint a gyerek, aki zenész szeretett volna lenni, de a tehetség vagy a kitartás hiánya miatt nem lett az. Aztán kritikus lett, mert kénytelen volt megkritizálni azt, amivé ő nem válhatott.

Amikor az emberből hiányzik a mindennapok bölcsessége, akkor a gyalázkodás lesz a műfaja Forrás: Shutterstock

Amikor az emberből hiányzik a mindennapok bölcsessége, akkor a gyalázkodás lesz a műfaja.

Sőt, amennyiben ezt hivatásszerűen sem tudja megélni, akkor kénytelen becsempészni ezt a hozzáállást a magánéletébe és a párkapcsolatába. Te pedig nemcsak azt döntheted el, hogy zenész leszel vagy kritikus, hanem azt is, hogy melyikkel akarsz együtt élni.

Pilát Gábor: "El kéne kezdenünk feltétel nélkül szeretni valakit"http://www.life.hu/intim/20180926-pilat-gabor-a-nelkul-szo-helyes-jelenteserol-ami-nem-egyelo-a-nelkulozessel.htmlManapság kulcs nélküli autókat vezetünk, vezeték nélküli telefonokon beszélünk, láng nélküli tűzhelyeken készítjük a zsír és szénhidrát nélküli ételeket, miközben a kapcsolataink egyre inkább lélek nélküliek, a hozzáállásunk pedig gyakran érzés és lelkesedés nélküli. IntimOrigoPilát Gábor: "Ha valaki már nem tud szeretni..."http://www.life.hu/intim/20180919-pilat-gabor-arrol-hogy-ha-valaki-mar-nem-tud-szeretni-kevesbe-becsuli-meg-a-masikat.htmlAmikor csökken valakinek a bevétele, a drága dolgok helyett pénztárcakímélőbbeket vesz magának. Esetleg eladja az autóját, lakását és kisebbet, használtat vásárol, magyarul olcsóbbat. IntimOrigoA történelem leghíresebb esküvői – így házasodott össze Napóleon és Mária Lujzahttp://www.life.hu/intim/20180917-igy-hazasodott-ossze-napoleon-es-maria-lujza.htmlÚj sorozatunkban felelevenítjük minden idők legnevezetesebb, legkülönlegesebb, legnagyobb érdeklődést kiváltó esküvőinek történetét – a régmúlttól egészen napjainkig. A mostani részben Európa akkori leghatalmasabb emberének és egy hol szövetséges, hol ellenséges állam hercegnőjének házasságkötését meséljük el. IntimOrigoElvie Trainer – A legokosabb edzőtárshttp://www.life.hu/intim/20180917-elvie-trainer-az-intim-izmokat-erositi.htmlLegfrissebb tesztünkben – némileg rendhagyó módon – nem egy klasszikus szexuális segédeszköz kerül terítékre, ehelyett az intim egészségünk megőrzésre helyezzük a hangsúlyt! IntimOrigoPilát Gábor: Ezért fontos egy kapcsolat lezárásahttp://www.life.hu/intim/20180829-pilat-gabor-a-kapcsolatok-lezarasanak-fontossagarol.htmlBemehet valaki egy kaszinóba, de addig nem játszhat, amíg meg nem győződnek arról, hogy rendelkezik pénzzel. Egy párkapcsolat esetében viszont nincs arra vonatkozó hiteles kontroll, hogy az illető benne van-e még az előző kapcsolatában, lezárta, elengedte-e azt, és így lép-e a következőbe. IntimOrigoPilát Gábor: "Ezt tedd, ha egy kapcsolatban másodhegedűs vagy"http://www.life.hu/intim/20180730-pilat-gabor-a-masodhegedus-szereto-szereprol.htmlA szeretővé avanzsált emberek nagy része, legyen akár férfi, akár nő az illető, korábban még relaxált állapotban is sokkot kapott volna a gondolattól, hogy másodhegedűs legyen. Aztán mit hoz a sors, a vágy letéríti az igaz útról. IntimOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.