Kiderült, mire gondolnak a nők szex közben (18+)

Forrás: Thinkstock -
nők szex Gondolat felnőtt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Végre fény derül az egyik legnagyobb titokra, vagyis arra, hogy mire gondolnak a nők szex közben!

Nadia Bokody – aki azzal vált ismertté, hogy szétroncsolta a vagináját egy vibrátorral – valóságos szexszakértő lett. Sok nő osztja meg vele intim titkait, így azt is, mire gondolnak szex közben. Változatos aggodalmak és kérdések suhannak át a nők agyán a csúcs előtt, íme, néhány példa.

Kiderült, mire gondolnak a nők szex közben Forrás: Thinkstock

„Vajon meg kell magyaráznom azt a foltot a hátamon?” – osztotta meg egyik aggodalmát egy olvasója, de ennél akadtak jobbak is. „Bevettem a fogamzásgátlómat reggel?” – hangzott a másik kérdés, de Nadia szerint sokan nyugtalanok a megvilágítás miatt és azért is, hogy abban az aktuális pózban nem a legszebb a mellük. „Istenem, hagyjam, hogy ebben a szögben lásson?” – szólt egy másik, szex közbeni gondolat. „Megmostam a vaginám?” – jutott valakinek eszébe az intim pillanat közben ez a fontos kérdés. Nadia szerint viszont mindezek helyett inkább a pillanatot kellene élveznünk.

Munkájáról vallott Ryan James, az escortként dolgozó férfi (18+)http://www.life.hu/intim/20181108-munkajarol-vallott-ryan-james-az-escortkent-dolgozo-ferfi.htmlPénzügyi karrierje helyett escortként kezdett el dolgozni Ryan James. Elárulta, melyik a legnépszerűbb szolgáltatása, és azt is, milyen ügyfelek járnak hozzá. IntimOrigo39 éves férfit szeret a 82 esztendős nagymama: szexuális életükről vallottakhttp://www.life.hu/intim/20181108-39-eves-ferfi-szeret-a-82-esztendos-nagymama-szexualis-eletukrol-vallottak.htmlA 82 esztendős Hattie boldog párkapcsolatban él a 39 esztendős Johnnal. A nő most elárulta, a mai napig nagyon aktív szexuális életet élnek. IntimOrigoA színpadon kaptak hajba a fenékszépségverseny indulói: videóhttp://www.life.hu/intim/20181107-a-szinpadon-kaptak-hajba-a-fenekszepsegverseny-versenyzoi.htmlHatalmas botrány tört ki a Miss BumBum döntőjén: egymásnak esett két versenyző. IntimOrigoKelemen Anna az ablakban süttette a kebleit (18+)http://www.life.hu/intim/20181107-kelemen-anna-az-ablakban-suttette-kebleit.htmlIdőről időre provokatív fotókkal és videókkal jelentkezik a közösségi oldalakon Kelemen Anna. A nyuszilány most a napsütést élvezte az ablakba kitett kebleivel együtt. IntimOrigoKézzel is előkészíthető a G-pont, hatalmas gyönyörhöz vezet (18+)http://www.life.hu/intim/20181107-kezzel-is-elokeszitheto-a-gpont-hatalmas-gyonyorhoz-vezet.htmlRégóta rejtély a férfiak számára a női orgazmus, de különösen a G-ponti orgazmus. Különböző praktikákról lehet olvasni, hogy a nők minél nagyobb élvezetet éljenek át. Most mi is mutatunk egyet. IntimThinkstockOrális szex útján is terjedhet a HPV-vírus, ami szájrákot is okozhathttp://www.life.hu/intim/20181106-oralis-szex-utjan-is-terjedhet-a-hpvvirus-ami-szajrakot-is-okozhat.htmlFelelőssé teszik a pornót is azért, mert Nagy-Britanniában az utóbbi években megnőtt a szájrákkal diagnosztizált esetek száma. A megbetegedés egyik oka ugyanis az orális szex útján elkapott HPV-vírus is lehet. IntimOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.