VV Seherezádé VV Péter kihívás Való Világ 5 VV Vera gyűlölködés utálat párbaj taktika VV Veronika VV Attila VV Csaba
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Végre Verát is elkezdte zavarni a bicskanyitogató viselkedése, ezért elhatározta, hogy visszavesz magából. Seherezádét  pedig egyre jobban nyomasztja, hogy nem tud önmaga lenni Gergő előtt, akibe túlságos beleszeretett.

Tipp! Fehérneműben a szexi magyar modell! Kattints a galériáért!






Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence


Fecó semmit sem sejtett meg az átverésből, sőt, kifejezetten kizártnak tartotta, hogy őt Angéla meglátogassa. Fecóka meghatódottságában elmesélte Csabinak eddigi nőügyeit, és azt is, hogy soha senkibe sem volt olyan szerelmes, mint Angélába, aki egy megcsalás miatt tette ki a szűrét.

A következő arénázás során egy X-Boxra készült táncos játékban csapnak majd össze a védettséget jelentő kendőért. A sikeres felkészülés érdekében a szerkesztők beküldtek egy konzolt, hogy azon gyakorolhassanak mindannyian. Mindenki egyesével kipróbálta a programot. Amikor Verára került a sor a játék tesztelésében, akkor Attila szólogatott be neki, amikor pedig az összeférhetetlenre, akkor fordítva. A pornós a mini csetepaté után Fecónak siránkozott a nyugiszobában. amikor Attila rájuk nyitott. Vera azonnal elküldte a francba az ősellenéségét, aki inkább még öntötte az olajat a tűzre, hiszen direkt leült közéjük, hogy tovább hergelje az érzékeny lelkűt.

Tipp! Csábító démon lett a szende Orsiból! Kattints a galériáért!







A bizalminak kinevezett Gergő rendelést tartott a nyugiszobában, ahol társai kibeszélhették magukból a nyomasztó viszonyaikat, hogy ezzel is egy kicsit oldódjon a villát uraló stresszes hangulat. Kinga, Péter és Attila is Verára panaszkodott, viszont már egyikük sem szeretne kibékülni a magából egyre jobban kiforduló nővel. A pornóst is kezdi zavarni, hogy nyomasztólag hat a jelenléte a lakótársaira, ezért szívesen nyitna a többiek felé, de reménytelennek látja a helyzetet. Seherezádénak magával Gergővel vannak problémái, de nem tartja súlyosnak a dolgot. Seher ezután elárulta Verának, hogy annyira megszerette az alfahímet, hogy nem tud előtte már kislányosan viselkedni, mert komolynak akar mutatkozni. Ez az állapot pedig már annyira nyomasztja, hogy már azt is megbánta, hogy belement ebbe az egész furcsa kapcsolatba.

Csaba Veronikát hívta ki párbajozni, ami nagy megdöbbenést okozott a többiek számára. Attiláék szerint ez egy gyáva húzás volt, csak a szimpátián dőlhet el, hogy ki megy vissza. Fecó ezzel szemben jó választásnak tartotta a kacsalány kihívását. Veronika nem haragudott meg a helyes pasira, tisztában van vele, hogy taktikából került rá a zöld kendő, bár azt is elismerte, hogy egyelőre még nem fogta fel a súlyát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.