Oxigénmaszkra szorult a népszerű magyar énekesnő

betegség Sugarloaf oxigénmaszk énekesnő Dér Heni influenza
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Súlyos influenza döntötte ágynak Dér Henit, aki már oxigénmaszk segítségével inhalál, hogy végre kilábaljon a betegségből. A Sugarloaf énekesnője nem betegeskedhet túl sokáig, hiszen múlt héten színházi premierje, ezen a héten szombaton koncertje lesz. Épp ezért minden eszközt bevet a gyógyulás érdekében - tudta meg a Life.hu.    

Oxigénmaszk segítségével inhalál Dér Heni, hogy végre kilábaljon súlyos influenzájából, amely hetek óta gyötri. Az énekesnő múlt héten egy musicalben debütált, de csupán kalciuminjekció segítségével volt képes színpadra állni, és azóta sem tudott teljesen felgyógyulni. "Egy csúnya influenzát kaptam el még múlt hét elején... azonnal elkezdtem kúrálni magam, hisz szombaton premierem volt. Olyan erős influenza volt, hogy nem sikerült időben meggyógyulnom, ezért sajnos szombaton a premieren csak kalciuminjekcióval tudtam énekelni, aminek az a rossz hozadéka van, hogy miután kimegy a hatása, még erősebbek lesznek a tünetek, tehát még jobban elment a hangom" - árulta el a Life.hu-nak Heni.

Forrás: Dér Heni
Forrás: Dér Heni

A Sugarloaf zenekar énekesnője épp ezért oxigénmaszk segítségével kezdett el inhalálni, hiszen szombaton fellépésük lenne. Heni mindent elkövet a gyógyulás érdekében, hogy szombaton színpadra állhasson, ugyanakkor óvatos, hiszen egyszer már majdnem végleg elvesztette a hangját. "Az orvosom a gyulladáscsökkentő és vitaminok mellé még felírt egy antibiotikumot és inhalálnom kell naponta többször, és nyilván nem szabad beszélnem. Tegnapra a megfázás tünetei csökkentek, már nem vagyok lázas, nem fáj a torkom és kevésbé köhögök, de hangom még mindig nincs. Türelmes vagyok, és mivel már egyszer közel voltam hangom elvesztéséhez, ezért komolyan veszek és betartok minden orvosi utasítást. Pénteken fog kiderülni, hogy tudok-e majd másnap énekelni, addig pedig kúrálom magam."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.