Barack Obama USA Amerika elnökválasztás Mitt Romney
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Másodszor is Barack Obama lesz az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Obama és Mitt Romney között nagyon szoros volt a meccs, volt, hogy úgy tűnt, Romney kerekedik fölül, de végül Obama több olyan ponton is nyert, amely a végső győzelemhez vezetett - írja az Origo hírportál.

Kövesd az amerikai elnökválasztást az Origo.hu-n!


Magyar idő szerint reggel hétkor fejeződött be az alaszkai szavazás, ezzel véget ért az amerikai választás. Obama több más, úgynevezett billegő vagy csatatérállam mellett győzni tudott a mindkét kampánystáb által kulcsfontosságúnak tartott Ohióban, és az állam 18 elektorával elérte az elnökválasztói testületben az újraválasztáshoz minimálisan szükséges 270 szavazatot. A második világháború utáni időszakban ezzel - Bill Clinton után - Obama a második olyan demokrata párti elnök, aki meg tudta szerezni a második mandátumot is, és a Fehér Ház első olyan lakója, akinek 7,5 százalék feletti munkanélküliségi ráta felett sikerült a duplázás.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Obama úgy szerezte meg az újraválasztásához szükséges elektori szavazatszámot, hogy két kulcsfontosságú csatatérállamban, Floridában (29 elektor) és Virginiában (13 elektor) még nem hirdettek győztest. Floridában még a szavazatok 96 százalékos feldolgozottságánál sem lehetett végeredményt mondani, mert a különbség mindössze 0,5 százalék volt (Obama javára). Hasonlóan szoros volt az eredmény Virginiában is. A már biztos eredmények és az előrejelzések szerint a szenátusban a demokraták, a képviselőházban a republikánusok őrzik meg többségüket, ami megfelel a várakozásoknak.

Forrás: Origo / MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.