Milliókkal tartozik volt barátnőjének az ismert magyar énekes

pereskedés kölcsön barátnő tartozás adósság bíróság rapper L.L. Junior
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
L.L Junior exmenyasszonya azt állítja, hogy a rapper helyett vett fel jelzáloghitelt, amit a mai napig neki kell törlesztenie, ezért beperelte az énekest.

A Blikk információja szerint L. L. Juniort korábbi menyasszonya perelte be, amiért a kölcsönkért 5 millió 300 ezer forintot nem adta meg neki. Az énekes egykori kedvesétől kért egy nagyobb összeget, de a fiatal menyasszony állítása szerint Junior azóta sem fizetett.

rtlklub.sajtoklub.tv
rtlklub.sajtoklub.tv

"Öt éve, nyáron ismerkedtünk meg, ősszel már több százezer forintot kért Junior, de megadta "- kezdte a csinos lány, aki családja miatt inkognitóban szeretne maradni. Elmondása szerint a rapper közös jövővel, házassággal, gyerekekkel hitegette, ezért megbízott benne. "Egy éve voltunk együtt, amikor bevallotta nekem, hogy nagy bajban van, és kölcsönkért tőlem. Bevallom, nagyon féltettem, ezért felvettem a lakásomra 4,2 millió forint jelzáloghitelt, ami nem volt elég neki, így a szüleimtől még kérnem kellett hozzá 1,1 milliót" - folytatta a lány, akit állítása szerint azzal nyugtatott meg az énekes, hogy majd tavasszal, az esedékes szerzői jogdíjából gond nélkül visszafizeti tartozását. Amikor eljött volna a kölcsön megadásának ideje, a lány állítása szerint az énekes azzal bújt ki a fizetés alól, hogy jóval kevesebb jogdíjat kapott, mint amire számított.

"Nem örültem a hírnek, de gondoltam, majd apránként visszaadja, hiszen együtt tervezzük hátralévő életünket. Az igazi döbbenet akkor ért, amikor néhány hét múlva egy magazinban láttam meg őt egy cikkben: "barátnőjével, akivel már évek óta együtt van". Hideg zuhanyként ért, hogy a fotókon nem önmagamat, hanem egy másik lányt láttam a szerelmem oldalán. Bánt, hogy amíg ő boldog kispapa, én még 18 évig kuporgathatok a miatta felvett jelzáloghitel törlesztőrészleteire, ami havi 50 ezres kiadást jelent" - tette hozzá a lány, aki ügyvédje segítségével perre vitte az ügyet.

"Megpróbáltuk a pert elkerülni, de sajnos a zenész hozzáállása miatt a jogi utat kellett választanunk" - magyarázta Magyar György, a lány jogi képviselője.

Ha a bíróság volt szerelme javára dönt, az öt évvel korábbi tartozását kamatostul kell visszafizetnie, jövedelme 33 százalékát tilthatják le. L. L. Junior azonban nem tart ettől.

"Az egész eljárás oka egy féltékenységen alapuló bosszú, ugyanis két évet éltünk együtt ezzel a lánnyal, és a perben igényelt összeget is együtt éltük fel. Nem tartok semmitől, bízom a bíróság objektivitásában és függetlenségében" - reagált röviden az énekes.

Forrás: Blikk.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.