betegség musical Puskás Peti színész maszkmester sminkelés macska
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Felismerhetetlenül és betegen áll a kamerák elé Puskás Peti, aki a Madách Színház Macskák című újgenerációs musicaljében Micsel Rumlit alakítja.

Nagyon rosszul érezte magát, de ennek ellenére nem hagyta ki az első nyilvános szereplések egyikét Puskás Peti, amikor új szerepében Micsel Rumliként először állt színpadra a Szombat esti láz első adásában.

Forrás: Rostás Bianka/Life.hu
Forrás: Rostás Bianka/Life.hu

A sok cicának maszkírozott előadóművész között nem volt egyszerű őt kiszúrni, ugyanis egy órán át sminkelték, hogy macskának nézzen ki.
"Valamiféle vírust kaptam el, napokig lázas voltam. Eszembe sem jutott, hogy lemondjam a szereplést, próbáltam magam kikúrálni, több-kevesebb sikerrel. A férfiak amúgy is a halálukon vannak már egy egyszerű megfázástól is, erre még rátett egy lapáttal, hogy színpadra kellett lépnem, és hat órán át voltam a meleg jelmezben. Igaz, az adrenalintól az előadás alatt egyáltalán nem éreztem, hogy bármi bajom is lenne" - árulta el Peti, akit ha arcáról nem sikerül, akkor a fenekéről lehet felismerni. - "Mindenki azt mondja, hogy Jennifer Lopez-es, szép, gömbölyű fenekem van ebben a jelmezben."

Most megtudhatod, mennyire vagy stresszes!

Téged könnyen zavarba lehet hozni, vagy ember legyen a talpán, akitől megfutamodsz? Elemésztenek a gondok, vagy rugalmasan kezelsz mindenféle változást? Most kiderül!

Töltsd ki az ország nagy stressztesztjét!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.