Megnémult az ismert Kossuth-díjas színésznő

színdarab némaság Törőcsik Mari Nemzet Színésze Vígszínház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hamarosan néma szerepben lesz látható a Vígszínházban Törőcsik Mari.

A kétszeres Kossuth-díjas színésznő annak ellenére vállalta a felkérést, hogy ősszel sokadszorra megígérte: visszavesz a tempóból. A színésznő három évvel ezelőtti súlyos betegsége után a szó szoros értelmében a halálból tért vissza. Akkor több fellépését is lemondta, a Nemzeti Színházban is csak egy szerepet tartott meg, de a Vígszínház igazgatónőjének, Eszenyi Enikőnek nem tudott nemet mondani.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Fotó: Hajdú D. András [origo]

"Enikő nyáron keresett meg, hogy vállaljak el egy szerepet az Átutazók című darabban" - mesélte Törőcsik a Blikknek. "Először csak kacagtam rajta, aztán közölte, hogy egyetlen szót sem kell mondanom, csak többször átmenni a színen. Akkor aztán igent mondtam. Először nem is volt világos, miért rám gondolt, de ahogy beszélgettünk, megértettem, miért fontos az én jelenlétem, hogy annak is nagy jelentősége van, hogy éppen én megyek át a színpadon" - mondta a színésznő.

Törőcsik Mari pár hete már a Vígszínházban próbál, ahova szép emlékek fűzik, hiszen játszott annak idején a Körúton.

"Az olvasópróbán Hegyi Barbara ült mellettem, akinek már az édesapját is szerettem és tiszteltem" - mondta a Nemzet Színésze. "És persze jól ismerjük egymást Kern Andrissal, Halász Jucival is, de összesen 26-an vagyunk a darabban, és a fiatalok közül sokakkal először találkoztam. Mondtam is nekik, hogy bocsánatot kérek, de még vagy 5-6 alkalommal biztos be fogok mutatkozni mindenkinek, mire megismerjük egymást."


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.