Eltiltotta a szextől a bíróság a HIV-vel fertőző férfit

bíróság per ítélet HIV fertőzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kilenc év után végre jogerősen is véget ért Magyarország első HIV-pere. A férfit, akit azzal vádoltak, hogy szándékosan megfertőzte feleségét és barátnőjét a rettegett vírussal, a bíróság kétszer is felmentette, majd az ítéleteket kétszer hatályon kívül helyezte, most viszont jogerősen elítélte a férfit.

K. Zoltán 10 hónap börtönt kapott, amelynek letöltését két évre felfüggesztette a bíróság. A jogerős ítéletben magatartási szabályokat is előírtak a férfinak, eszerint nem szexelhet egészséges nővel, még akkor sem, ha védekezik, és szól a partnerének saját betegségéről.

"Ez a döntés túlmutat az ügyfelemen. Gyakorlatilag minden HIV-, AIDS- és akár hepatitisfertőzöttet érint"magyarázta a Blikknek Lichy József ügyvéd. K. Zoltánt kilenc évvel ezelőtt perelte be volt felesége, K. Judit és korábbi szerelme, Gabriella, azt állítva: a férfi szándékosan fertőzte meg őket az AIDS-et okozó HIV-vírussal. A nők szerint bosszúból adta át nekik a vírust a férfi, míg ő ezt folyamatosan tagadta. A bíróságok csak kilenc év után jutottak dűlőre abban, hogy K. Zoltán tudatosan betegítette meg szerelmeit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.