Mától közvetlenül Budapestről is el lehet jutni Kínába

repülő Kína Budapest
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Május elsejétől új járatot indít Budapestre az Air China, a kínai nemzeti légitársaság. A legelső járat érkezését ünnepélyes, vízsugaras fogadtatás várta a Liszt Ferenc repülőtéren.

Tíz perccel a vártnál érkezett meg a Liszt Ferenc repülőtérre az első Kínából indult repülőgép, amit a különleges alkalmaknak kijáró, vízsugaras köszöntéssel fogadtak. Évekkel ezelőtt már közlekedett közvetlen járat a két ország között, de megszűnt, most sikerült újraindítani.

Forrás: Life.hu


Az Airbus A330-200 típusú gépek Kínából heti négy lakalommal indulnak, és útban Budapestre megállnak Fehéroroszország fővárosában, Minszkben másfél órára. A gépek 19:40-kor érkeznek Budapestre, és 21:10-kor indulnak vissza Kínába hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap. Visszafelé már csak Pekingben szállnak le.

Forrás: Life.hu


Magyarországon található a kelet-közép-európai térség legnépesebb kínai kolóniája. A Peking és Budapest közötti új közvetlen légi összeköttetésről szóló megállapodást március közepén jelentették be.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.