Kedden is sok esőre kell készülni

Forrás: Thinkstock -
eső vihar időjárás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hétfői esőzés után a mai napot sem ússzuk meg szárazon!

Ma a nap folyamán több mint 20 milliméternyi csapadék hullhat Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megyében. Az ország nagy részén felhőszakadásra is készülni kell. Emiatt Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest megyére, valamint Budapestre a felhőszakadás veszélye miatt elsőfokú, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki.

Forrás: Thinkstock

Kedden a Dunától keletre lesz záporos, zivataros az idő, arrafelé hullhat rövid idő alatt 20-40 milliméternyi eső. Az Észak-Alföldön és az Északi-középhegységben néhány helyen ennél is több, akár 40-60 milliméternyi csapadék is lezúdulhat. Az előrejelzés szerint kedden a hőmérséklet délután 20-26, késő este 16-21 Celsius-fok között valószínű.

/1508/D_zs_2015818101155

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.