általános iskola Óbuda tanuló gyerekek ételmérgezés Budapest
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hírek szerint 258 gyerek betegedett meg egy óbudai általános iskolában.

Tömeges ételmérgezés gyanúja miatt vizsgálódik a hatóság az óbudai Béres Józsefről elnevezett iskolában - írja a Bors. A lap szerint a szülők jelentették az ügyet, az illetékesek pedig azonnal megtették az ilyenkor előírt járványügyi intézkedéseket.

A kép illusztráció. Forrás: Thinkstock

Mint kiderült, az iskola élelmezését megoldó cég a fentebb megnevezett intézményen kívül még 14 tálalókonyhába szállít ételt, ezekből a vizsgálat megkezdésekor még nem érkezett jelentés beteg gyerekekről, rosszullétekről azonban igen.

Az élelmiszer-biztonsági felügyelők az összes érintett tálalókonyhát ellenőrzik, a laboratóriumi vizsgálatok még tartanak. A cég nem kommentálta a történteket, Puskás Péter óbudai alpolgármester pedig azt mondta, megvárja a vizsgálatok végét, utána teszi meg a kellő lépéseket.

Update:

Az illetékes cég, a Gyermekmenza Kft. üzletfejlesztési igazgatója, Páger Zsolt a nemrég kiadott hivatalos közleményben azt mondta: a szülőtől jött bejelentés után azonnal tájékoztatták az illetékes szakhatóságot, a Budapest Főváros Kormányhivatala II. Kerületi Hivatala Népegészségügyi Osztály, valamint a Pest Megyei Kormányhivatal Gödöllői Járási Hivatal pedig megkezdte a kivizsgálást.

- olvasható a közleményben. amelyben hozzátették: a belső vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy a munkatársak eleget tesznek az egészségügyi követelményeknek,

a laborvizsgálatok megfelelő eredménnyel zárultak, közétkeztetési szolgáltatásuk pedig zavartalanul és biztonságosan zajlik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.