3 év után elhagyhatja Magyarország területét a kerítéssel vádolt UFO Zsolti

Forrás: Tv2 -
Varga Zsolt UFO UFO Zsolti
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
UFO Zsoltit 2012-ben tartóztatták le kerítés és vagyon elleni bűncselekmény vádjával. Azóta, hogy szabadlábon védekezhet Budapest területét csak engedéllyel, az országot pedig egyáltalán nem hagyhatta el. Most azonban megszabadult a béklyóitól. 

UFO Zsoltit 2012 áprilisában tartóztatták le, miután a rendőrség lehallgatta a zenészt. Két évig volt előzetes letartóztatásban, és ő maga is elismerte, hogy kerítésben vett részt. Ezzel és vagyon elleni bűncselekménnyel vádolják Varga Zsoltot, aki 3 éve szabadlábon védekezhet. Ez a szabadság viszont nem teljes, ugyanis vidékre csak engedéllyel utazhatott, külföldre pedig sehogy. Mostantól azonban ismét szabad.

UFO Zsolti végre kimozdulhat börtönéből Forrás: Tv2

"

Kérem a bírónőt, több mint három év után szüntesse meg ezt a kényszerintézkedést"

írja a Blikk"Védencem életvitele rendezetté vált, házasságot kötött, feleségével házat vásárolt és családot szeretne alapítani""Védencem jövedelmét és presztizsét is emelné, ha más hazai zenészekhez hasonlóan a szomszédos országokban is folytathatna előadóművészi tevékenységet"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.