Zámbó Jimmy
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Így üzentek egymásnak a rokonok a sírnál

Különös fotót osztott meg Facebook oldalán Zámbó Jimmy testvére, Tihamér. A fotón az látszik, ahogy a másik két testvér, Árpy és Marietta szerszámokkal felszerelkezve indulnak a legendás énekes sírjához. A fotó alá ezt írta Tihamér: „Karbantartás öcsém sírjánál. Árpi, Tihi, Marietta. Szokásos felállás."

A Bors szerint a Zámbó testvérek posztja egy nyílt üzenet az énekes gyermekeinek. Ezt Marietta kommentje is megerősítette, aki ezt írta:

A nyilvános családi dráma folytatódott, hiszen előbb Szebasztián, majd Krisztián is reagált az üzenetre.

- fogalmazta meg válaszát Zámbó Jimmy kisebbik fia.

Az X-Faktorban feltűnt Krisztián ettől kicsit szétszórtabban ugyan, de szintén reagált rokonai bejegyzésére:

Zámbó Jimmy 2001 elején halt meg

- írta.

Tihamér szerint felesleges volt ekkor drámát csinálni a helyzetből. Elmondása szerint egy teherautó úgy fordult a sírnál, hogy leverte az egyik lépcsőt. "Megbeszéltük, kimegyünk, rendbe tesszük, de a fiúk valamiért aznap lemondták. Nem kellett volna Mariettának kiírni semmit" - mondta a Borsnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.