2024. máj. 9., csütörtök Alberta, Benigna, Domokos, Fehérke, Hófehérke

Egy megrázó darab miatt látja másképp az életet Détár Enikő

Détár Enikő színésznő szerep halálos beteg darab
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Détár Enikő legújabb szerepe sokat tanított a csinos színésznőnek az életről. 

Ahogy azt már korábban megírtuk, Détár Enikő már 4 éve boldog kapcsolatban él a szerelmével, pedig a válása után azt hitte, hogy már soha többé nem élhet át ehhez hasonlót. Egy nemrég adott interjúból kiderült, hogy eleinte egyikük sem tervezett komolyan a másikkal, de az érzelmek közbeszóltak.

Détár Enikő legfrissebb szerepe megváltoztatta a színésznő gondolkodását Fotó: Polyák Attila - Origo

Enikő pedig bizonyára még jobban értékeli a boldogságát, mióta megkapta a legrissebb szerepét, amelyben egy halálos beteget játszik:

"Az utolsó szerep című darabban egy sikeres, sokak által irigyelt színésznőt játszom, aki pályája csúcsán tudja meg, hogy halálos beteg. A darab üzenete, hogy minden napot úgy kell értékelni, mintha az utolsó lenne." - mondta Enikő a Ripostnak.

A darabot február 10-én láthatják először a nézők a Turay Ida Színházban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.