Fiatal feleségét egy 72 éves nagymamával csalta a birminghami férj

nagymama feleség megcsalás férj Birmingham
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A fiatal feleségnek gyanús lett  férje viselkedése, ezért magánnyomozókat fogadott, hogy kiderítse, kivel csalja meg őt. Az igazság még a magánnyomozókat is sokként érte.

Magánnyomozókat fogadott a 24 éves birminghami nő, miután a férje nagyon megváltozott. Hirtelen gyakran kimaradozott, üzleti utakra járt, sokáig maradt bent a munkahelyén, a telefonját pedig mindenhová magával vitte. A tragédia minden előjele látható volt, a nő tudta is, hogy egy harmadik fél lehet a dologban, de ki akarta deríteni, ki is az pontosan.

A férj még a magánnyomozókat is meglepte azzal, hogy kivel lépett félre - Képünk illusztráció "Forrás: Shutterstock "

A magánnyomozók nem okoztak csalódást, sikerült követniük a férjet egy állítólagos üzleti útjára, de amit ott láttak, az még őket is sokként érte.

Nem tévedett a feleség, a férje valóban megcsalta őt, na de kivel!

Egy 72 éves nagymamával. „Nem hittem a szememnek, amikor megkaptam a videót, és megnéztem, hogy ki is a másik nő" – mondta a feleség, aki még nem adta be a válókeresetet, de valószínűleg nem késlekedik sokáig. „Ez most egy nagyon nehéz időszak, de jó alakalom arra, hogy megszabaduljak egy mérgező személytől" – tette hozz a Metrónak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.