2024. máj. 9., csütörtök Alberta, Benigna, Domokos, Fehérke, Hófehérke

Malajzia utolsó hím szumátrai orrszarvújának már csak napjai lehetnek hátra

orrszarvú Malajzia kihalás pusztítás hím állatvilág
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megromlott egészségi állapota miatt már csak napjai lehetnek hátra Malajzia utolsó hím szumátrai orrszarvújának – közölte kedden a Borneó szigetén lévő maláj állam, Sabah vadvédelmi hatósága.

A napokban írtunk róla, hogy hatalmas veszélyben vannak a koalák, funkcionálisan kihaltnak nyilvánították őket. Az orrszarvú bika étvágya és közérzete hirtelen romlott le idén áprilisban. John Payne, a Borneói Orrszarvú Szövetség vezetője szerint pontos diagnózis még azóta sem született, de valószínű, hogy az állat korával összefüggő vesebetegség vagy májprobléma állhat a háttérben – írja az MTI.

A Tam nevű orrszarvú legalább a harmincas évei közepén járhat. A szumátrai orrszarvúk várható átlagos élettartama 35–40 év. „Nem hisszük, hogy sokáig életben marad még. Inkább napjai, mint hetei vannak már csak hátra” – mondta Payne.

A borneói orrszarvú-populáció felduzzasztására irányuló erőfeszítések hasztalannak bizonyulnak az indonéziai vadasparkokkal való együttműködés és az olyan fejlett reprodukciós technikák alkalmazása ellenére is, mint a mesterséges megtermékenyítés.

Tamet 2008-ban fogták be és költöztették át egy védett területre a vadvédelmi hatóságok, miután az állatra egy olajpálma-ültetvényen kószálva találtak rá Sabahban. A hatóságok korábban két nősténnyel is pároztatni akarták a bikát, ám mindkét nőstényről kiderült, hogy beteg, ezért el kellett altatni őket.
A Természetvédelmi Világalap (WWF) szerint a szumátrai orrszarvú súlyosan veszélyeztetett fajjá vált az orvvadászat és a természetes élőhelyükre való illegális behatolás miatt.

Az állatok egyre zsugorodó populációi miatt a megmaradt példányok egymástól annyira elszigetelten élnek, hogy csak nagyon ritkán vagy egyáltalán nem is találkoznak egymással, ami minimalizálja a párosodásuk esélyét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.