Diszkvalifikálták az osztrák nevezést a túl sok angol beszéd miatt az Oscar-mezőnyéből

osztrák film diszkvalifikálás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A filmben elhangzó túl sok angol nyelvű szöveg miatt egy nigériai film után az osztrák nevezést is kizárták a legjobb nemzetközi film Oscar-mezőnyéből.

Ausztria idén a nigériai prostituáltakról szóló, Joy című filmet nevezte az Oscar-versenybe. A film rendezője, Sudabeh Mortezai a Nigériából Bécsbe eladott nők sorsát követte alkotásában. Az amerikai filmakadémia azonban elutasította a hivatalos osztrák nevezést, mivel csupán a film dialógusainak 30 százaléka hangzik el németül vagy nigériai nyelveken, a többi angolul. Az osztrák Film- és Zeneipari Szakmai Szövetség (FAMA) vezetője, Werner Müller kedden megerősítette, hogy a filmet kizárták az Oscar-mezőnyéből.

Kizárták az osztrák filmet Forrás: AFP/2016 Getty Images/Frazer Harrison

Idén ez a második film, amelyet a filmakadémia kizárt: korábban a Lionheart című nigériai alkotás nevezését utasították el hasonló okból. A filmakadémia szabályzata szerint ugyanis a legjobb nemzetközi film kategóriában szereplő filmekben túlnyomórészt nem angol nyelvű dialógusoknak kell szerepelnie.

Mortezai elmondta, hogy megdöbbentette a filmakadémia döntése.

A rendező rámutatott, hogy az olyan külföldi filmeknek, amelyeknek nincs nagy amerikai forgalmazója, alig van esélye arra, hogy az Oscar-mezőnybe jussanak, kivéve a nemzetközi kategóriát. Ugyanakkor hozzátette: ha a filmakadémia lazítana a nyelvi szabályon, és elérhetővé tenné a kategóriát minden nem amerikai film számára, az azzal járna, hogy sok angol nyelvű országból, például Ausztráliából érkező film is bejutna a mezőnybe, s emiatt a többi, nem angol nyelvterületről nevezett film hátrányba kerülne.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.