Aurelio akár 8 évet is kaphat: "A börtönre nem lehet lelkileg felkészülni"

Forrás: TV2 -
emberrablás Aurelio börtön bántalmazás per
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Emberrablással és bántalmazással vádolják Aureliót, akinek pere most folytatódott. Akár börtönbe is kerülhet.

Aurelio Caversacciótól 200 ezer forintot loptak el egy bajai kocsmában, és mivel tudni vélte, hogy ki lehetett a tettes, többedmagával felkereste a férfit. A gyanú szerint bántalmazták, majd mivel a férfi elmondása szerint a nagymamájánál rejtette el a pénzt, odavitték. Ezért akár 8 év börtönre is ítélhetik a ValóVilág egykori győztesét.

Aurelio akár 8 évet is kaphat Forrás: TV2

„Lefogták K.-t, majd Aurelio ököllel többször gyomron ütötte. K. sírt a bántalmazástól, és azt mondta, a pénz a nagymamájánál van. Utána, úgy láttam, betuszkolták egy kocsiba" – olvasta dr. Fodor Endre bíró S. B. megerősített vallomását. "A másik két fickó lefogva tartotta K.-t, és Aurelio teljes erőből ütötte. Utána odarángatták az autóhoz, majd behúzták" – emlékezett a másik tanú, V. D. Ezután Aurelio is megszólalt.

Bíró úr, ezek Rambo-filmet akarnak csinálni A kis hercegből!"

Megfogadtam, csendben hallgatom végig a tanúkat, de nem tudtam magamban tartani az indulatokat, annyira ellentmondásosak a vallomások. Itt egy baráti társaság formálja az ügy menetét. Róluk Baján köztudott, megbeszélték, hogy megszívatnaBlikk

"

Mindenhonnan felálltam már, innen is fel fogok!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.