2024. máj. 9., csütörtök Alberta, Benigna, Domokos, Fehérke, Hófehérke

Késsel felfegyverzett kiskamaszok raboltak a VIII. kerületben: itt csaptak le áldozataikra

Forrás: Shutterstock -
tini VIII. kerület rablás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A VIII. kerületben két rablási kísérletet is elkövettek két 14 éves fiúval szemben. A rendőrség egy 11, egy 12, illetve egy 13 éves fiút hozott összefüggésbe az esetekkel.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitánysága csoportosan, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen, akik 2022. május 26-án 16 óra 15 perc körül a józsefvárosi Mátyás tér és Szerdahelyi utca sarkán egy 14 éves fiút körbeálltak, bántalmaztak, majd egy késsel fenyegetve a pénztárcáját és a mobiltelefonját követelték. A sarokba szorított fiúnak sikerült rést találnia támadói között, így haza tudott futni. Az esetet könnyű sérülésekkel megúszta.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

A nyomozók egy 11, egy 12, illetve egy 13 éves fiút hoztak összefüggésbe a rablási kísérlettel: öt órán belül elfogták és a kerületi kapitányságra állították elő őket.

A nyomozás adatai szerint a három fiú ugyanazon a délután a Baross utcában megfenyegette, telefonját követelte, majd letépte egy 14 éves fiú nyakláncát is. A sértettnek sikerült visszaszerezni az ékszert és elfutni.

A 12 és 13 fiúkat a józsefvárosi nyomozók csoportosan, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett, valamint rablás kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki, mindkettőjüket őrizetbe vették. A 11 éves társukkal szemben gyermekkor miatt büntethetőséget kizáró ok áll fenn. - írja a Police.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.