Amikor a szerelem és a humor találkozik a moziban – ez a 9+1 kedvenc romantikus komédiánk

Annie Hall Beugró a Paradicsomba romantikus komédia Igazából szerelem Micsoda nő! Bridget Jones naplója Álom luxuskivitelben
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Október 6-tól látható a hazai mozikban a Beugró a Paradicsomba, amiben Julia Roberts és George Clooney elvált házaspárt alakítva kalandozik, bolondozik és romantikázik Bali szigetén. A romantikus komédiák olyannyira a filmgyártás örökzöld műfajai közé tartoznak, hogy saját becenevük is van, mi pedig most listára gyűjtöttük a kedvenc romkomjainkat.

Legénylakás (1960)

A műfaj nagy klasszikusa, Billy Wilder rendezése, aminek öt Oscar-díjából az egyiket a Magyarországról kivándorolt Trauner Sándor vihetett haza. A főnökeinek a lakását szerelmi légyottokra kölcsönadó Jack Lemmon minden komikus képességét felvonultatta ebben a szerepben (ó, az a teniszütővel tésztaszűrés!), Shirley McLaine a vágyott kolléganőként pedig tán sosem sziporkázott ennél jobban.

Álom luxuskivitelben (1961)

Audrey Hepburn a romkomok egyik örök királynője, két ellentétes szereptípussal: a Római vakációban ártatlan naivát, az Álom luxuskivitelben esetében a nagyvárosban nagy álmokkal próbálkozó, a felfelé törekvés közben viszont a lelkét vesztő cinikus szépséget alakított. Persze mindkét esetben igazából az őszinte szerelemre vágyva.

Annie Hall (1977)

Woody Allen az intellektuális, önironikus romantikus komédia alapművét alkotta meg ebben a filmjében, egyben filmművészeti alkotássá formálva a szerelmét és kapcsolatát a múzsájával, Diane Keatonnel. Utóbbi férfiruhái divatot teremtettek, a rákfőzős jelenet máig idézett, de egy sorban állás is fergeteges tud lenni, ha Woody Allen a legjobb formáját hozza.

Harry és Sally (1989)

Ha már minden idők romkomjainak legtöbbet idézett jeleneteiről esett szó, akkor itt a helye a Harry és Sallynek is, aminek étteremben orgazmust színlelő pillanatai bizonyosan minimum dobogósak lennének azon a bizonyos listán. Az utálatból barátságba, majd barátságból valami másba lavírozó páros története körbejárja többek között a „létezhet-e barátság férfi és nő között?" kérdést is.

Micsoda nő! (1990)

Inkább romantikus, mint vígjáték, de a meghökkentő alapötlete és a bájos poénjai miatt azért itt a helye a listánkon a Julia Robertset világsztárrá tevő filmnek is. Aminek a kezdetén egyáltalán nem egy romantikus helyzetből indul: utcán strichelő prostiként. De aztán jön a herceg, fehér ló helyett luxusautón...

Bridget Jones naplója (2001)

Egy egész generáció számára jelentett meghatározó, revelatív élményt Bridget Jones naplója könyvformában, majd a belőle készült film és folytatásai révén is. Megmutatta, hogy a saját szorongásainkon és önértékelési problémáinkon is lehet nevetni, és a méretes nagymamabugyik sem zárják ki annak lehetőségét, hogy az ember lányáért Hugh Grant és Colin Firth bunyózzon össze.

Igazából szerelem (2003)

A romkom zsánerét a karácsonyi film történettípusával párosította össze ez az angol vígjáték, és hogy milyen jól tette, azt kiválóan megmutatja minden évben a tévécsatornák ünnepi műsora, aminek szinte kötelező darabja. A karácsony néhány napját több szereplő párhuzamos történetszálán végigkövető film minden konfliktusának végül az a tétje: mernek-e a hősei a szívükre hallgatni?

Scott Pilgrim a világ ellen (2010)

A millenniál, avagy Y-generáció tökéletes romantikus vígjátékát alkotta meg Edgar Wright a Scott Pilgrim a világ ellen révén: képregényes ihletés, a vágyott lányért annak gonosz exeivel videojátékos-szuperhősös formában megküzdő főhős, szarkasztikus és szupervicces humor, cuki pillanatok. Egy igazi kultfilm, merthogy a romkomok között is akadhat ilyen.

Palm Springs (2020)

A világjárvány idejének romantikus komédiája, hisz mi fejezhetné ki jobban a pandémiás karanténok korszakának életérzését, mint egy olyan történet, aminek főhősei ugyanabba a napba vannak bezárva újra és újra? A jól ismert képletet ráadásul azzal bonyolította a Palm Springs, hogy ezúttal egy páros éli át az időhurkos helyzet minden lehetőségét és kínját, így a szerelem is újabb és újabb megvilágításba kerül.

+1 Beugró a Paradicsomba (2022)

Október 6-án kerül a mozikba Julia Roberts és George Clooney közös filmje, amiben az egykori szépségideálok visszatérnek a romkom műfajához, egy elvált házaspár tagjait alakítva. Kettejük filmbeli lánya ugyanis épp arra készül, ami a romantikus komédiák történetének egyik kötelező eleme: az esküvőre. Ezt az esküvőt azonban a távoli Balin pont megakadályozni szeretnék a szülők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.