Tragédia: ötre emelkedett a szörnyű gázolás áldozatainak száma

Pozsony gázolás áldozatok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ötre emelkedett a Pozsony belvárosában vasárnap késő este történt gázolás halálos áldozatainak száma, egy sérült még életveszélyes állapotban van, négy másik állapota azonban az orvosok értékelése szerint már nem kritikus - közölte hétfőn a szlovák rendőrség.

A tűzoltóság és rendőrség tájékoztatása szerint a belvárosi megállóban többen várakoztak a Pozsonyligetfalu városrészbe induló buszra, amikor az autó közéjük hajtott. Négyen a helyszínen életüket vesztették, egy 21 éves fiatal nő később a kórházban halt bele sérüléseibe. A halottak és sérültek többsége egyetemi diák, akik a kollégiumba indultak vissza.


Eduard Heger szlovák miniszterelnök hétfőn részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak a pozsonyi Comenius Egyetemen tartott megemlékezésen.
Stefan Hamran rendőrfőnök és Roman Mikulec belügyminiszter megerősítette azokat a médiaértesüléseket, miszerint a sofőr ittas volt. Egy teszt 1,69 ezrelékes véralkoholszintet mutatott ki nála.
"A halottak és sérültek között diákok voltak. Néhányuknak hétfőn lett volna az első egyetemi napjuk. Ez tragédia" - jelentette ki Mikulec. "Aki iszik és volán mögé ül, nyomban fegyverré válik" - hangsúlyozta a belügyminiszter.

Zuzana Caputová szlovák államfő részvétnyilvánítását egybe fűzte azzal a felszólítással, hogy senki ne üljön volán mögé ittasan, hogy szerencsétlenséget és gyászt hozzon ezzel. Más vezető politikusok is csatlakoztak ezen felhívásához. Igor Matovic pénzügyminiszter a történtek nyomán törvénymódosítást javasolt, amellyel súlyosabb büntetéssel sújtanák az ittas vezetőket.

A balesetet követően a férfi ráadásul agresszívan viselkedett a rendőrökkel és a mentősökkel. A 60 éves elkövetőt, aki állítólag egy magas rangú sportfunkcionárius, őrizetbe vették. Bár az érintett sportegyesület közvetlenül ezt nem erősítette a meg, a TASR szlovák hírügynökségnek eljuttatott közleményében sajnálatát fejezte ki a történtek miatt. Elítélése esetén héttől tizenkét évig terjedő börtönnel sújthatják a vétkes sofőrt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.