2024. máj. 9., csütörtök Alberta, Benigna, Domokos, Fehérke, Hófehérke

Többen életüket vesztették egy lövöldözésben Párizsban

Forrás: Twitter -
sebesültek Párizs lövöldözés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Legalább hárman életüket vesztették, három embert pedig kórházban ápolnak, miután Párizs 10. kerületében egy férfi lövöldözni kezdett - közölték a párizsi hatóságok pénteken.

A rendőrség által őrizetbe vett 69 éves gyanúsított a szemtanúk szerint a francia főváros Enghien utcájában egy kurd kulturális központot, a vele szemben lévő kávézót és fodrászszalont vette célpontba: hét-nyolc lövést adott le.

Alexandra Cordebard kerületi polgármester közölte, hogy három sebesült közül két embert válságos állapotban szállítottak kórházba. A helyszínen nyilatkozva hozzátette, hogy egyelőre nem tudni a lövöldözés pontos okát.

Többen életüket vesztették egy lövöldözésben Párizsban Forrás: Twitter

Laure Beccuau párizsi államügyész a BFM TV francia televíziónak beszámolt róla, hogy a gyanúsítottal már korábban is volt dolguk, a férfi ugyanis egy évvel ezelőtt egy szablyával támadt rá sátrakban élő bevándorlókra Párizsban. Hozzátette, hogy a nyomozók kapcsolatba léptek a terrorelhárításért felelős ügyészséggel, egyelőre azonban nem találtak terrorcselekményre utaló jeleket.

A gyanúsított ellen szándékos emberölés, gyilkossági kísérlet és erőszak miatt indult nyomozás, de nem zárták ki azt sem, hogy a férfi etnikumok elleni gyűlöletből cselekedett.
A rendőrség lezárta az érintett területet, és arra kérte az embereket, hogy lehetőleg kerüljék el az egyébként boltokkal teli utcát.

Franciaország 2015-ben és 2016-ban több halálos terrortámadásnak volt áldozata, melyek hátterében szélsőséges iszlamisták álltak. Emellett 2013-ban három kurd aktivistát lőttek le, akik közül az egyik nő a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) délkelet-törökországi szakadár kurd szervezet alapítója volt. A gyilkossággal kapcsolatban egy török állampolgárt tartóztattak le, ám felmerült a gyanú, hogy a török titkosszolgálatnak is köze lehet az incidenshez.

Törökország régóta harcol a PKK ellen, melyet nemcsak Ankara, de az EU és az Egyesült Államok is terrorista szervezetnek minősített.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.