Török-szíriai földrengés - A katasztrófa áldozatainak száma meghaladta a 24 ezret

Forrás: MTI/EPA/Erdem Sahin -
áldozatok Török-szíriai földrengés Törökország
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hétfői földrengés áldozatainak száma a szombat délelőtti adatok szerint Törökországban és Szíriában együttesen már meghaladta a 24 ezret.

A török katasztrófavédelem (AFAD) azt közölte reggel, hogy Törökországban 20 665-re emelkedett a halálos áldozatok száma, a sérülteké pedig 80 088.

Az AFAD szombat kora reggeli adatai szerint a földrengés sújtotta dél- délkelet-törökországi régióból mintegy 93 ezer embert költöztettek el, a mentési munkálatokban több 166 ezren vesznek részt, köztük 8 ezer külföldi.

Forrás: MTI/EPA/Erdem Sahin

Délelőtt hozták nyilvánosságra, hogy a szomszédos Szíriában 3553-an haltak meg, és 5276-an megsérültek.

A TRT török közszolgálati televízió szombati beszámolója szerint a mentőcsapatok 125 órával a térségben pusztító földrengés után egy embert élve emeltek ki a romok közül a déli Antakya város Cebrail negyedében. A szíriai Vörös Félhold pedig azt közölte, hogy négy embert mentettek ki élve ki a romok alól péntek este a szíriai Dzsabla városában.

A katasztrófa részleteiről itt olvashatsz bővebben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.