Meztelenül reklámozta a felesége könyvét az Amerikai pite sztárja – 10 érdekesség a 45 éves Jason Biggsről

Amerikai pite Jason Biggs születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Háromnegyed részben olasz, sosem rendel pitét, forgatáson jött össze a feleségével, és a valóságban egyáltalán nem olyan jófiú. 45. születésnapját ünnepli az Amerikai pite-filmek sztárja, az alábbi érdekességeket pedig talán te sem tudtad Jason Biggsről.

Háromnegyed részben olasz


1978. május 12-én a New Jersey állambeli Pompton Plains településen született egy ápolónő anya és egy hajózási cégnél menedzserként dolgozó apa gyermekeként. A négy nagyszülőjéből egyedül Biggs papa angol származású, a többiek mind itáliai gyökerekkel rendelkeznek.

10 évesen már tagja volt a szakszervezetnek


Színészi pályáját 5 évesen kezdte, és sokáig leginkább tévéreklámokban szerepelt. Viszont olyan sokszor dolgozott a kamera előtt, hogy már 10 éves korában tagja lett az amerikai színészek szakszervezetének.

Azért közösítették ki, amiért most imádják


A diáktársai nem fogadták olyan jól, hogy a tévében szerepelget, és rendszeresen zaklatták a suliban. Előre tudta, hogy ha kijön egy új reklám a szereplésével, akkor másnap kapni fog érte.

Soha nem rendel pitét


Az Amerikai pite című tinivígjáték tette világsztárrá, és arra a bizonyos pités jelenetéről még azok is tudnak, akik nem látták a filmet. Ezért aztán sosem rendel sehol pitét, hogy elkerülje a kellemetlen helyzeteket.

Egy vagyont keresett csak az Amerikai pite-filmekkel


Már az első részért, kevéssé ismert fiatal színészként is 1 millió dolláros gázsit zsebelt be, a folytatásokkal pedig ez az összeg tovább emelkedett. A negyedik, és eddig utolsó közreműködésével készült Amerikai pite-filmért (Amerikai pite: A találkozó, 2012) már 5 millió dollárt kapott.

Forgatáson jött össze a feleségével


A spanom csaja című 2008-as vígjáték forgatásán ismerkedett meg a szereplőtárs Jenny Mollennel, aki még abban az évben a felesége is lett, azóta pedig két gyermekük is született: Sid és Lazlo.

Meztelenül reklámozta a felesége könyvét


A felesége nemcsak színésznő, de íróként is tevékenykedik; amikor pedig megjelent a Magam módján szeretlek című könyve, akkor arra Biggs a Twitteren egy meztelen fotóval hívta fel a figyelmet.

A természetben tud kikapcsolódni


Ha a szabadidőről van szó, akkor ő a városi létből való kimozdulásra esküszik. Télen ez főként snowboardozást, az év többi részében pedig terepen végrehajtott mountain bike-ozást jelent.

Az életben nem olyan jófiú


A filmekben szinte mindig könnyen zavarba jövő jófiúkat játszik, de a valóságban egyáltalán nem ilyen, sőt kimondottan szeret zavarba hozni másokat. Ezt néha túlzásba is viszi, mint amikor a Twitteren a kelleténél is feketébb humorral viccelődött mondjuk légikatasztrófák áldozatain - de legalább bocsánatot kért utána.

Krimiben és karácsonyi filmben szerepel


Legutóbb a Különleges ügyosztály című sorozatban találkozhattak vele a nézők, néhány epizód erejéig egy nyomozót alakított. Idén pedig érkezik a Best. Christmas. Ever. című karácsonyi témájú mozi, amiben többek között Heather Graham oldalán komédiázik majd.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.