Mesterséges intelligencia segítségével forgatnak filmet Edith Piafról

AI életrajzi film mesterséges intelligencia Edith Piaf
Több mint hatvan évvel a halála után a mesterséges intelligencia segítségével forgatnak új életrajzi filmet a legendás francia sanzonénekesnőről, Edith Piafról.

A Warner Music Group és Piaf hagyatékkezelőjének közös vállalkozásában készülő Edith című filmet 90 percesre tervezik. A Párizsban és New Yorkban játszódó produkció az énekesnő életét az 1920-as évektől a 60-as évekig követi. Piaf 1963. október 10-én hunyt el.

Edith Piafról forgatnak új életrajzi filmet a mesterséges intelligencia segítségével. Forrás: AFP/-


A film narrátora maga Piaf lesz, ugyanis a mesterséges intelligencia segítségével eredeti hangján szólaltatják meg. A film alkotói egyúttal azt ígérik, hogy a közönség korábban fel nem dolgozott, ismeretlen részleteit is megismerheti majd Piaf életének.

Az animáció a történetnek modern megközelítést kölcsönöz, az archív felvételek, színpadi és televíziós fellépések, tévéinterjúk révén pedig a nézők hiteles képet kaphatnak Piaf életének fontos pillanatairól - közölte a zenekiadó.

A Warner Music Group a Seriously Happy produkciós céggel dolgozik a film fejlesztésén. A Warner Music szerint a Piaf sok száz hang- és filmfelvételét tanulmányozó mesterséges intelligencia segítségével képesek lesznek hiteles módon ábrázolni az énekesnő élettörténetét. Az Edith című filmben, melynek forgatókönyvét Julie Veille és Gilles Marliac írta, felhasználják olyan híres slágereit is, mint a La Vie en rose vagy a Non, je ne regrette rien.

Catherine Glavas és Christie Laume, a Piaf hagyaték gondozói szerint az MI-technológia úgy kelti életre Piaf hangját, mintha ismét egy szobában lennénk vele. Hozzáfűzték, hogy a film képes átadni Piaf valódi, "életvidám személyiségét, humorát és megingathatatlan szellemét".

A Variety felidézte, hogy a művésznőről számos dokumentumfilm és játékfilm született már, köztük 2007-ben a Piaf című életrajzi dráma, amelynek címszerepéért Marion Cotillar Oscar-díjat kapott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.