Csak egy szikra és valóban minden lángba borul? A Most vagy soha! című film már a mozikban

Most Vagy soha!
Berettyán-Nandor-es-Mosolygo-Sára
magyar hét március 15 alkotás forradalom
Talpra, magyar! Hiszen, március 14-én került mozivászonra a történelmi, romantikus kalandfilm, akciófilm a Most vagy soha! című alkotás. A film visszavisz bennünket 1848-ba, a forradalom napját mutatja be. A forgatókönyvet írta Szente Vajk, Rákay Philip és Kis-Szabó Márk. Mire is volt elég ez a 24 óra?

Ahogyan azt a történelemkönyvekből is jól ismerjük már, a fiatal, lánglelkű költő, Petőfi Sándor 1848. március 15-én kirobbantja a forradalmat a Nemzeti Dal felolvasásával. A film közelebb hozza hozzánk gyerekkorunk hőseit, Petőfit, Vasvárit és Jókait is. Az osztrák elnyomók egy beépített ember segítségével szeretnék megállítani a felkelést. 

Most vagy soha!  Pilvax diszlet
A film visszavisz bennünket 1848-ba
Forrás: Most vagy soha

A magyar filmipar egyik legnagyobb vállalkozása ez a film, ezernél több élvonalbeli magyar szakember munkája, száz forgatási nap, egy év előkészítés és másfél év utómunka eredménye a Most vagy soha! című alkotás.

 A film főszereplője a 31 éves Berettyán Nándor, ő alakítja Petőfi Sándort. Szendrey Júliát Mosolygó Sára, Horváth Lajos Ottó Farkast, Fehér Tibor Vasvári Pált, Jászberényi Gábor Meyert, Szerednyey Béla Landerert, Jókai Mórt pedig Koltai-Nagy Balázs. A fóti díszletvárosban rekonstruált XIX. századi Pest-Buda látványa teljes mértékben a történetbe repíti a nézőket. 

Rákay Philip, a film kreatív producere és forgatókönyvírója kifejezetten hangsúlyozta, hogy a filmtervek első mondatainak leírása közben, öt évvel ezelőtt, az a gondolat dolgozott bennük, hogy hazafias kötelesség Petőfiről filmet készíteni.

Most vagy soha! Loth-Balazs-rendezo-es-Rakay-Philip-forgatokonyviro-kreativ-producer
Rákay Philip, a film kreatív producere és forgatókönyvírója kifejezetten hangsúlyozta, hogy hazafias kötelesség Petőfiről filmet készíteni
Forrás: Most vagy soha!

Az az élmény, hogy gondolkodástól, értékvilágtól függetlenül, Petőfi és a márciusi ifjak személye ennyire megmozgatott mindenkit, hogy ez a bizonyos szent őrület és szent tűz mindenkinek, az utolsó sorban álló statisztának a szemében is látszik és ez ott van a vásznon

 – emelte ki a forgatókönyvíró.

– A márciusi ifjak azért nagyon fontosak, mert mindannyiunknak van valami emléke március 15-éről. Furcsa módon, ha nem is voltunk ott, de mégis képzelünk valamit erről a napról. Végig játszottuk már mi is ennek a napnak az eseményeit a márciusi ifjakkal. Éppen ezért, egy nemzeti emlékezetté minősül ez a dolog, mindenki gondol róla valamit. Mi ezt gondoltuk – folytatta Szente Vajk. 

A Most vagy soha! egy történelmi kalandfilm, amely kifejezetten azzal a céllal született, hogy a lehető legtisztábban és legkalandosabban beszéljen erről a napról 

– magyarázta Lóth Balázs, rendező.

A fényképezés terén külföldi produkciókkal vetekszik a látvány. Az érzelmes filmzene pedig teljes mértékben visszarepít minket a forradalom idejére. Az alkotás követi a március 15-i helyszíneket és eseményeket: Pilvax kávéház, jogi egyetem, Landerer nyomda és a Nemzeti Múzeum. Pár értelmiségi fiatal valóban hőssé válik 24 óra leforgása alatt. Mert ők igazi Magyarországot szeretnének és kiállnak a hazájukért. A cselekményben egy fiktív szál is megjelenik. Farkasch, az elszánt,magyar áruló, aki az osztrákoktól kap megbízást, hogy állítsa meg a felkelést. Szendrey Júlia már szíve alatt hordja gyermeküket, mégis az életét kockáztatja Petőfiért. 

Most vagy soha!
Mosolygó Sára, és Berettyán Nándor
Forrás: Most vagy soha

Nagyon örültem, hogy így tudjuk megmutatni Szendrey Júliát, tényleg amilyen volt. Nagyon művelt nő volt ő és nem szerette, hogy meg kell felelni ennek a kornak…Júlia egy inspiráló nő, akire fel lehet nézni és ez nagyon tetszik, hogy eljátszhattam

 – emelte ki Mosolygó Sára.

Petőfi Sándor hazánk egyik legkiemelkedőbb alakja. A nemzeti identitásunk alapköve ez az 1848-as történet és maga a költő is. 

1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
Most Vagy soha!
Berettyán-Nandor-es-Mosolygo-Sára
1 / 45
Most vagy soha!  Pilvax diszlet
1 / 45
Most vagy soha!
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
Most Vagy soha!
Berettyán-Nandor-es-Mosolygo-Sára
1 / 45
Most vagy soha!  Pilvax diszlet
1 / 45
Most vagy soha!
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
1 / 45
Most Vagy soha!
Berettyán-Nandor-es-Mosolygo-Sára
1 / 45
Most vagy soha!  Pilvax diszlet
1 / 45
Most vagy soha!
1 / 45
1 / 45

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.