5 felháborító félrelépés, ami nem kímélte a sztárfeleségeket

híresség párkapcsolat hűtlenség hűség sztár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hűség és a hűtlenség a sztárok életének éppúgy velejárója, mint a hétköznapi pároké. A hírességek félrelépései azonban kissé nagyobb botrányt kavarnak, sőt, a bűnbánatuk is látványosabb. Ennek ellenére a megcsalt sztárfeleségek sem sokkal megbocsátóbbak, mint mi.  

1. Tiger Woods

Tiger Woods karrierje és családi élete annyira csodásnak tűnt, mint egy tündérmese. Talán ezért is jelent meg a színen néhány gonosz boszorkány, akik bombanőnek álcázták magukat, és szépen elcsábították Tigert. Amikor azonban kiderült a csúfság, a megcsalt hercegné, Elin Nordegren svéd szupermodell nem jóságos tündérkeresztanyjához fordult segítségért, hanem saját golfütőjével hagyta helyben a sármos, de megbízhatatlan golfbajnokot. A tucatnyi szeretőt Tiger súlyos szexfüggőségével magyarázta, amit egy magánklinikán kezeltetett is. Egyáltalán nem skandináv vérmérsékletű nejét azonban ez nem hatotta meg, fogta a gyerekeket, beadta a válókeresetet, és persze a számlát is benyújtotta a Woods-vagyon ráeső részére.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Tiger Woods

2. Jesse James

Ha egy jókislány és egy rosszfiú összejön, abból vagy örök szerelem lesz, vagy hatalmas perpatvar. Jesse James néhány nap leforgása alatt vált Amerika kedvencének férjéből az USA leggyűlöltebb pasijává. Amikor Sandra Bullock megnyerte az Oscar-díjat, nála jobban senkit nem irigyelt a világ, hiszen a színésznő szép, tehetséges, sikeres, és ráadásul még boldog házasságban is élt. Nem sokkal később kiderült, hogy ez utóbbi csak a látszat, a sztár férje minden, csak éppen nem mintaférj. Jesse James először egy tetovált modellel bukott le, és ha ez még nem lett volna elég, a szerető mellett olyan fényképek is felbukkantak, ahol Jesse náci jelképekkel pózolt. A botrány kirobbanása után Sandra teljesen elzárkózott a nyilvánosság elől, férje titkos viszonyai egymás után kerültek napvilágra. Kiderült, amikor a színésznő távol otthonától forgatott, az agyontetovált motorszerelő más nőkkel múlatta az idejét. Sandra már az első hűtlenség kiderültekor megbocsáthatatlannak tartotta férje tetteit, és kezdeményezte a válást.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Sandra Bullock és Jesse James

3. Hugh Grant

A 90-es évek álompasija és álomnője igazi álompárnak számított, mindenki az esküvő időpontjának bejelentését várta. Liz Hurley és Hugh Grant azonban csak nem akart örök hűséget fogadni egymásnak, mint kiderült, a színész úgysem tartotta volna be az esküjét. Az angol sztárt ráadásul egy "útszéli" prostituálttal kapták rajta, aki éppen orális örömökben részesítette Hugh-t. Az eset után készült rendőrségi fotó bejárta a világot, és természetesen Liz is tudomást szerzett róla, nem sokkal később lapátra is tette csalfa kedvesét. A megcsalatásból azonban tanulni is lehet: Elizabeth néhány évvel később ugyanis az életét pozitív irányba fordító eseményként jellemezte akkori párja félrelépését. Mondanunk sem kell, a prosti, Divine Brown sem járt rosszul, hiszen kiadta életrajzát, ami igaz bestseller lett Amerikában.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Hugh Grant és Divine Brown

4. Boris Becker

A német teniszcsillag félrelépéséről csak az nem szerzett tudomást, aki nem akart. Boris Becker ugyanis egy elegáns étterem folyosóján szexelt egy modellel, Angela Ermakovával. Boris akkori neje, Barbara azonnal ki is adta férje útját, ami érthető is, hiszen kiderült, nem az orosz manöken volt az első a teniszsztár listáján. Ha Herr Becker félrelépése nem lenne már önmagában is elég botrányos, akkor az eset cifra folytatására szavakat is nehéz találni. A hölgy ugyanis az orális kényeztetés közben "szerzett" spermákat egy orvos segítségével felhasználta, és 9 hónappal később megszületett a kis Anna Becker...

AFP
AFP

Angela Ermakova a kis Anna Beckerrel

5. Bill Clinton

Persze nemcsak sztársportolók, sztárférjek és sztárszínészek kacsintgatnak ki a házasságukból, hanem komolynak és megbízhatónak vélt politikusok is. Az Amerikai Egyesült Államok 42. elnökét, Bill Clintont egy gyakornok, MonicaLewinsky hálózta be. Amikor a Fehér Ház-i viszony iszonyatos nagy felháborodást keltett, többen az elnök lemondását követelték, és várták, hogy neje, Hillary kiadja a hűtlen politikus útját. A Clinton-házasság azonban túlélte a vihart, igaz, a first lady az elnöki ciklus végeztével már nem elégedett meg a feleségszereppel, és saját, nem kevésbé sikeres politikai karrierbe kezdett, jelenleg ő az Egyesült Államok külügyminisztere.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Bill Clinton és Monica Lewinsky



Elindult az Ez zsír! fogyókúrás- és
életmódprogramunk!


REGISZTRÁLNI SZERETNÉK!

Csatlakozz hozzánk iWiW-en és Facebookon!




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.